A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
Juhász Péter (politikus, 1971)
Juhász Péter (Budapest, 1971. február 27. –)(b) politikus, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) nevű Facebook-csoport megalapítója, 2014–17 között V. kerületi önkormányzati képviselő, 2017–18 között az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöke volt.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban egy magyar taktikai-pszichológiai reality, amely a hollandiai RTL De Verraders című műsor magyar változata. A műsor maximális főnyereménye 20 millió forint.
Az aradi vértanúk az a tizenhárom magyar honvédtiszt (12 tábornok és 1 ezredes), akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. Bár ezen honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.
A drótszőrű magyar vizsla veszélyeztetett és védett magyar vadászkutya-fajta. A rövidszőrű magyar vizsla átlagtól eltérő erősebb szőrzetű egyedei és a drótszőrű német vizsla kereszteződéséből alakult ki. Viszonylag új fajta tenyésztése az 1930-as években kezdődött el és 1966-ban lett hivatalosan elismert a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) által.
Wittelsbach Erzsébet magyar királyné
Erzsébet magyar királyné (teljes nevén: Erzsébet Amália Eugénia, németül: Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, Herzogin in Bayern, csehül: Alžběta Bavorská; München, Bajor Királyság, 1837. december 24. – Genf, Svájc, 1898.
Az Egyik csata a másik után (eredeti cím: One Battle After Another) 2025-ös amerikai akcióthriller, amelyet saját forgatókönyévőből Paul Thomas Anderson rendezett. A főbb szerepekben Leonardo DiCaprio, Sean Penn, Benicio del Toro, Regina Hall, Teyana Taylor és Chase Infiniti látható. Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában 2025.
Bróker Marcsi (televíziós sorozat)
A Bróker Marcsi 2025-ös magyar életrajzi drámasorozat, amelyet Fazekas Máté és Herendi Gábor rendezett, Dobrai Sándorné Nagy Mária élete alapján. A főbb szerepekben Bacskó Tünde, Thuróczy Szabolcs, Tóth Zsófia és Martinkovics Máté látható. Az első epizódját 2025.
Az amiotrófiás laterálszklerózis (angolul: amyotrophic lateral sclerosis, rövidítve ALS), motoros neuronbetegség avagy Lou Gehrig-betegség, a köznyelvben gyakran csak „idegsorvadásos betegség” a motoneuron-betegségek (MND) leggyakoribb fajtája, amikor a központi idegrendszer mozgató idegsejtjei pusztulása következtében az akaratlagos izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül el is sorvadnak. A betegség kiváltó oka nem ismert és nem gyógyítható.
A Class FM magyarországi, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi rádió volt, 2016-tól 2018-ig internetes rádióadó. Adását 2009. november 19-én kezdte meg, miután tulajdonosai győztesen kerültek ki az ORTT által a korábban a Danubius Rádió által használt frekvenciacsomag használatára kiírt pályázatból.
A magyar ábécé a magyar nyelv írására használatos ábécé, amely 42 latin betűből áll: Ismeretes továbbá az úgynevezett kiterjesztett magyar ábécé is, amely 44 betűs, ami tartalmazza a DZ, DZS úgy nevezett kettős hangzókat. Mondat elején és tulajdonnevekben a két- és háromjegyű betűknek mindig csak az első eleme lesz nagybetűs (mozaikszókban viszont mindegyik elemük nagybetűs, ahogy természetesen végig nagybetűs szövegben is az). A betűk megnevezése/olvasása a következő: a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef/eff, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el/ell, elipszilon/ellipszilon, em/emm, en/enn, eny/enny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er/err, es/ess, esz/essz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé, dupla vé, iksz, ipszilon, zé, zsé.
A kőtörőfű vagy kőrontófű (Saxifraga) a kőtörőfű-virágúak (Saxifragales) rendjébe, ezen belül a kőtörőfűfélék (Saxifragaceae) családjába tartozó névadó típusnemzetség. A latin „saxifraga” szó szerint „kőtörőt” jelent, a latin saxum (kő) + frangere (törni) szóból. Általában úgy gondolják, hogy ez inkább a húgyúti kövek (az úgynevezett vese- vagy hólyagkövek) kezelésére való gyógyászati felhasználásra utal, mintsem a sziklák széttörésére.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
Schoblocher Barbara (Baja, 1993. március 13.) jazz-ének szakon végzett magyar énekesnő, a 2011-ben alakult Blahalouisiana együttes egyik alapítója és kezdetektől fogva frontember-énekese. Országos ismertséget 2023-ban szerzett, miután a Sztárban sztár kilencedik évadának összes adásából továbbjutott, végül a zenei vetélkedő második helyezettje lett.
Az Apollo–13 az Egyesült Államok holdprogramja, az Apollo-program hetedik küldetése, egyben a harmadik leszállási kísérlet, amely azonban végül kudarcba fulladt, így a program egyetlen sikertelen küldetésévé is vált. A cél a Hold ismételt meghódítása volt, ezúttal egy új felszíni forma, a holdtengereknél idősebb felföldek meglátogatásával, azonban egy baleset alaposan megváltoztatta a küldetés menetét. A holdra szállás meghiúsult, a fő cél az űrhajósok megmentése lett.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
A luxusbunker (televíziós sorozat, 2025)
A Luxusbunker (angolul: Billionaires' Bunker spanyolul: El refugio atómico) egy 2025-ben induló spanyol thriller, Álex Pina és Esther Martínez Lobato alkotása.
Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.
A Gorillák a ködben (Gorillas in the Mist) 1988-ban bemutatott filmdráma Michael Apted rendezésében, amely Dian Fossey antropológusnő életének történetét dolgozza fel. Fossey a ruandai hegyi gorillák megmentéséért vívott harcot. Különleges módszereivel sikerült elnyernie az állatok bizalmát: utánozta hangjukat és mozdulataikat, leveleket rágcsált, s közben mindent megtudott a gorillákról, amit csak ember megtudhatott róluk.
A német egység napja (németül: Tag der Deutschen Einheit) Németország nemzeti ünnepe, amelyet minden évben október 3-án ünnepelnek. A német egység napja az 1990-es német újraegyesítésnek állít emléket, amikor a Német Demokratikus Köztársaság hivatalosan is egyesült a Német Szövetségi Köztársasággal. A nap hivatalosan nem magának az újraegyesülésnek, hanem a német nép egységének állít emléket – ez a törekvés a 19.
Olimpiai érmesek listája vízilabdában
Ez a lap az olimpiai érmesek listája vízilabdában 1900-tól 2024-ig.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
A csarab, más néven hanga vagy erika (Calluna vulgaris) a hangafélék (Ericaceae) családjába sorolt, monotipikus csarab- (Calluna-) nemzetség faja. Észak- és Nyugat-Európa csapadékos atlanti tájain szélesen elterjedt évelő törpecserje, Norvégia egyik nemzeti virága. Skóciában a jó szerencse jelképe a fehér színű változata, melynek ágait gyakran teszik esküvői csokrokba is.
A Margaret Island elsősorban akusztikus alapokra épülő és folkos elemeket is beépítő vegyes stílusú együttes volt. Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította 2014 januárjában. Ők alkották „a zenekar magját”, akiket további teljes jogú tagok és közreműködők egészítettek ki koncertjeiken és felvételeiken.
Írország történelme alatt az ír nép, illetve az évezredek során a szigeten élt népek közös történelmét értjük. A terület első lakosai a jégkorszak végén vándoroltak a szigetre a Brit-szigetekről. A vaskorban a kelták érkeztek a szigetre akik számtalan törzsi királyságot hoztak létre, őket tekintjük az írek őseinek.
Kémiai elemek periódusos rendszere
A kémiai elemek periódusos rendszere (másik nevén: Mengyelejev-táblázat) a kémiai elemek egy táblázatos megjelenítése, amelyben az elemek rendszámuk (vagyis protonszámuk), elektronszerkezetük, és ismétlődő kémiai tulajdonságaik alapján vannak elrendezve. Ez az elrendezés jól szemlélteti az elemek periodikusan változó tulajdonságait, mivel a kémiailag hasonlóan viselkedő elemek így gyakran egy oszlopba kerülnek. A táblázat négy téglalap alakú mezőt (s-, p-, d-, f-mező) is tartalmaz amelyeken belül egyes kémiai tulajdonságok hasonlóságokat mutatnak.