A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
A Cinque Terre (jelentése öt föld, ligur nyelven: Çinque Tære vagy Sinque Tère) a Ligur-tenger partjának egyik zord és nehezen megközelíthető része La Spezia városától északnyugatra, Porto Venere és Levanto települések között. Nevét a területén osztozó következő öt településről kapta: Riomaggiore, Manarola, Vernazza, Corniglia és Monterosso al Mare. A partvidék része Levanto és La Spezia egyes részeit is magába foglaló Cinque Terre Nemzeti Parknak.
Prométheusz (ógörögül Προμηθεύς, „előrelátó”) egyik legjelentősebb görög mitológiai alak, a titánok egyike. Prométheusz lopta el a tüzet az istenektől, teremtményei, az emberek számára. A furfangos Prométheuszt – neve előrelátót jelent – a tűz elhozatala, a mesterségek ismeretének tanítása miatt a civilizáció atyjának tekintik.
Az Apollo űrhajórendszert az Apollo-program keretében fejlesztették ki az Egyesült Államokban az 1960-as években. Eddig ez volt az egyetlen űrhajótípus, mely sikeres holdrepülést teljesített. Az űrhajórendszer kialakítása a bonyolult holdműveletekhez kimódolt elképzelés köré szerveződött, két fő követelményt támasztva az űrhajóval szemben: 1: a lehető legkisebb tömeg; 2: részekre oszthatóság, hogy a holdi leszállást egy csak arra alkalmas egységgel és ne az egész rendszerrel kelljen végrehajtani.
A Csinibaba 1996-ban készült, 1997-ben bemutatott magyar filmvígjáték, amelyet Tímár Péter írt és rendezett Márton Gyula Bambi szalmaszállal című novellája nyomán. A főszerepekben Gálvölgyi János, Reviczky Gábor és Andorai Péter láthatóak. A mozifilm készítője az Objektív Filmstúdió, a forgalmazója a Budapest Film.
A Szent Jakab-út (gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Caminó-nak is nevezik) ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt. A mai út Spanyolország Galicia tartományának legnagyobb városába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai.
A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep október 31. éjszakáján (a Mindenszentek katolikus ünnep előtti estén), melyet elsősorban az angolszász országokban tartanak. Az ünnep 1840 körül került Észak-Amerikába, amikor sok elszegényedett ír földműves vándorolt ki Írországból, akik magukkal vitték az ősi kelta eredetű népszokásaikat és hitvilágukat is.
Az It: Welcome to Derry 2025-ben bemutatott amerikai természetfeletti horrorsorozat, amely Stephen King 1986-os Az című regényén alapul. A sorozatot Andy Muschietti, Barbara Muschietti és Jason Fuchsa alkotta meg, akik korábban az Az (2017) és az Az – Második fejezet (2019) című filmek elkészítésében is közreműködtek. A címszereplő lényt, azaz Pennywise bohócot ismét Bill Skarsgård formálja meg.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc, vagy az 1956-os népfelkelés Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956.
2025-ös Formula–1 világbajnokság
A 2025-ös Formula–1 világbajnokság sorrendben a 76. Formula–1-es szezon lesz. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezi és bonyolítja le.
Sztárban sztár (tizenegyedik évad)
A Sztárban sztár című zenés show-műsor tizenegyedik évada 2025. szeptember 7-én vette kezdetét a TV2-n. 2025.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
Kossuth-díjasok dátum szerinti listája
Az alábbi lista Kossuth-díjjal kitüntetett személyeket sorol fel, dátum szerinti csoportosításban.
A 3I/ATLAS, más néven C/2025 N1 (ATLAS), korábban A11pl3Z, egy csillagközi üstökös, amelyet a chilei Río Hurtadóban található Asteroid Terrestrial-impact Last Alert System állomás fedezett fel 2025. július 1-jén, amikor 4,5 CsE (670 millió km) távolságra volt a Naptól és 61 km/s relatív sebességgel mozgott. Kötetlen, hiperbolikus pályát követ a Nap körül, a pálya excentricitása 6,30±0,15.
A Feszült helyzet (eredeti cím: A House of Dynamite) 2025-ben bemutatott amerikai apokaliptikus politikai filmthriller, amelyet Noah Oppenheim forgatókönyvéből Kathryn Bigelow rendezett. A főbb szerepeket Idris Elba, Rebecca Ferguson, Gabriel Basso, Jared Harris, Tracy Letts, Anthony Ramos, Moses Ingram, Jonah Hauer-King, Greta Lee és Jason Clarke alakítja. Világpremierje 2025.
Az Apollo-program az Egyesült Államok második – a hosszas előkészítő fázisa miatt a repülések sorrendjét tekintve harmadik – emberek részvételével végrehajtott űrprogramja volt, amely 1961 és 1972 között zajlott. A program célja kettős volt: a fő célként az ember Holdra juttatása fogalmazódott meg, mögöttes politikai célként pedig a hidegháború által életre hívott űrversenyben az USA vesztes pozíciójának megfordítása, a nemzeti presztízs helyreállítása volt a célkitűzés. A holdprogram hivatalos bejelentése 1961.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) keresztény ünnep az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért. A katolikusok november 2-án tartják, egyháztanilag a »szenvedő egyház« (ecclesia patiens) ünnepe, a mindenszentek november 1-i főünnepét követő ünnepnap, amikor a »küzdő egyház« (ecclesia militans) a »szenvedő egyházról« (ecclesia patiens) emlékezik meg. Ezen a napon sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját.
A füzéri vár középkori vár, amely Füzér település közvetlen közelében emelkedő vulkanikus eredetű hegyen áll. Első írásos említése 1264-ből származik, bár valószínűleg már a tatárjárás előtt állt. A feltételezések szerint az Aba nemzetség építtette az Árpád-korban, különlegessége, hogy egyike lehet az első magyarországi magánbirtokú kőváraknak.
A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) a keresztények ünnepe, az üdvözült lelkek emléknapja, melyet a keresztény világ (katolikus, protestáns) november 1-jén tart. Ekkléziológiailag a megdicsőült Egyház (latinul ecclesia triumphans) ünnepe. A még élők a „küzdő egyházat” (ecclesia militans), a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők a „szenvedő egyházat” (ecclesia patiens), az üdvözültek pedig a „diadalmas egyházat” (ecclesia triumphans) képviselik.
A magyar ábécé a magyar nyelv írására használatos ábécé, amely 42 latin betűből áll: Ismeretes továbbá az úgynevezett kiterjesztett magyar ábécé is, amely 44 betűs, ami tartalmazza a DZ, DZS úgy nevezett kettős hangzókat. Mondat elején és tulajdonnevekben a két- és háromjegyű betűknek mindig csak az első eleme lesz nagybetűs (mozaikszókban viszont mindegyik elemük nagybetűs, ahogy természetesen végig nagybetűs szövegben is az). A betűk megnevezése/olvasása a következő: a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef/eff, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el/ell, elipszilon/ellipszilon, em/emm, en/enn, eny/enny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er/err, es/ess, esz/essz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé, dupla vé, iksz, ipszilon, zé, zsé.
A Class FM magyarországi, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi rádió volt, 2016-tól 2018-ig internetes rádióadó. Adását 2009. november 19-én kezdte meg, miután tulajdonosai győztesen kerültek ki az ORTT által a korábban a Danubius Rádió által használt frekvenciacsomag használatára kiírt pályázatból.
Trója (görögül: Τροία (Troia), valamint Ίλιον, Ilion; hettita nyelven Taruiša vagy Atrija, latinul: Troia, Ilium) a trójai háború legendás, központi szerepet játszó városa, amelynek történetét Homérosz Iliasz című eposzából ismerjük. Trója ma Törökországban, az anatóliai Hisszarlikban (Hisarlık), Çanakkale tartományban található, délnyugatra a Dardanelláktól, az Ida hegy lábánál. Török neve Truva.
Lásd még: Kossuth-díjasok dátum szerinti listája Az alábbi lista a Kossuth-díjjal kitüntetett személyeket sorolja fel a díj 1948-as alapítása óta. Kezdetben a tudomány, a művészet területén, valamint a szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket, csoportokat jutalmazták vele. Az Állami Díj 1963-as bevezetése után már csak a kimagasló művészeti, illetve kulturális tevékenységért adományozzák a Kossuth-díjat.
Boleyn Anna angol királyné (angolul: Anne Boleyn, Queen of England, IPA: [bʊˈlɪn]; Blickling Hall, 1507 – Londoni Tower, 1536. május 19.) VIII. Henrik második felesége, 1532-től Pembroke márkinője, angol királyné 1533 és 1536 között. Házassága és későbbi kivégzése miatt kulcsfigura volt a korabeli politikai és vallási játszmákban, valamint az anglikán egyház megalakulásában.
Az Exek csatája az RTL+ 2025. június 18-án indult reality műsora, ami a Prominent Getrennt – Die Villa der Verflossenen című német műsor alapján készül. A műsorban 8 ex pár küzd meg egymással egy festői birtokon félretéve régi sérelmeiket és megpróbálnak újra együtt működni különböző feladadványokban és megőrízni a 40 milliós nyereményalapot.
A Helloween egy német power metal együttes, ami az Ironfist és a Powerfool tagjaiból alakult az 1980-as évek elején. Az együttes egyike a német metal egykori úttörőinek, akik (más együttesekkel együtt) a heavy/speed/power metal megalkotásában vettek részt. Megalakulása óta számos más együttest inspirált, többek között az Edguy-t, a HammerFallt, a Celesty-t, a Crystal Eyes-t és a Highland Glory-t.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
A trójai háború fegyveres konfliktus lehetett az ókorban az akhájok és a kisázsiai Trója között. A történet szerint a háború azután tört ki, miután Parisz, Trója hercege elrabolta Helenét, Menelaosz spártai király feleségét. Homérosz műve, az Iliasz a csata meghatározó momentumait mutatja be, melynek célja Trója városának (görögül Ilion) elfoglalása volt a görög csapatok által.
A Burevesztnyik (GRAU-kódja: 9M730, NATO-kódja: SSC–X–9 Skyfall) fejlesztés alatt álló orosz, nukleáris hajtóművel felszerelt interkontinentális robotrepülőgép. Egyike azon stratégiai jelentőségű orosz fegyverrendszernek, amelyek fejlesztéséről 2018. március 1-jén tett bejelentést Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban egy magyar taktikai-pszichológiai reality, amely a hollandiai RTL De Verraders című műsor magyar változata. A műsor maximális főnyereménye 20 millió forint.
A Stranger Things a Duffer testvérek által alkotott amerikai websorozat. A sorozat első évadának főbb szerepeiben Winona Ryder, David Harbour, Finn Wolfhard, Millie Bobby Brown, Gaten Matarazzo, Caleb McLaughlin, Natalia Dyer, Charlie Heaton, Cara Buono és Matthew Modine, látható, valamint, Noah Schnapp és Joe Keery a visszatérő szerepekben. A második évadra Schnapp és Keery már főszereplőként jelennek meg, ebben az évadban a szereplőgárda Sadie Sink, Dacre Montgomery, Sean Astin és Paul Reiser által alakított karakterekkel bővült, Priah Ferguson pedig visszatérőként jelenik meg.
Az Apollo–13 az Egyesült Államok holdprogramja, az Apollo-program hetedik küldetése, egyben a harmadik leszállási kísérlet, amely azonban végül kudarcba fulladt, így a program egyetlen sikertelen küldetésévé is vált. A cél a Hold ismételt meghódítása volt, ezúttal egy új felszíni forma, a holdtengereknél idősebb felföldek meglátogatásával, azonban egy baleset alaposan megváltoztatta a küldetés menetét. A holdra szállás meghiúsult, a fő cél az űrhajósok megmentése lett.