A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
A Sárkányok Kabul felett 2025-ös magyar akciófilm, amelyet Dyga Zsombor rendezett, egy 2021-es afganisztáni magyar mentőakció alapján készült, fikciós elemekkel kiegészítve. A mozifilm történetének alapja a Sámán Pajzs nevű katonai művelet, amelyben a Magyar Honvédség 540 embert (magyar mellett amerikai, osztrák és afgán állampolgárt) – köztük 180 gyereket – hozott ki Afganisztánból a NATO-erők kivonulása alatt 2021-ben. A film bemutatója 2025.
A Class FM magyarországi, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi rádió volt, 2016-tól 2018-ig internetes rádióadó. Adását 2009. november 19-én kezdte meg, miután tulajdonosai győztesen kerültek ki az ORTT által a korábban a Danubius Rádió által használt frekvenciacsomag használatára kiírt pályázatból.
Most és mindörökké (film, 1953)
A Most és mindörökké (eredeti cím: From Here to Eternity) 1953-ban bemutatott amerikai filmdráma, melyet James Jones regénye alapján Fred Zinnemann rendezett. Magyarországon 1987. szeptember 17-én került a mozikba.
A Stranger Things a Duffer testvérek által alkotott amerikai websorozat. A sorozat első évadának főbb szerepeiben Winona Ryder, David Harbour, Finn Wolfhard, Millie Bobby Brown, Gaten Matarazzo, Caleb McLaughlin, Natalia Dyer, Charlie Heaton, Cara Buono és Matthew Modine, látható, valamint, Noah Schnapp és Joe Keery a visszatérő szerepekben. A második évadra Schnapp és Keery már főszereplőként jelennek meg, ebben az évadban a szereplőgárda Sadie Sink, Dacre Montgomery, Sean Astin és Paul Reiser által alakított karakterekkel bővült, Priah Ferguson pedig visszatérőként jelenik meg.
II. Johanna kasztíliai királynő
Kasztíliai Johanna (származása révén ismert még mint Aragóniai Johanna, valamint történelmi ragadványnevén: Őrült Johanna, spanyolul: Juana la Loca, aragónul: Chuana la Loca; Toledo, Kasztília, 1479. november 6. – Tordesillas, Kasztília, 1555.
2025-ös női kézilabda-világbajnokság
A 2025-ös női kézilabda-világbajnokságot közösen rendezi Németország és Hollandia. Ez lesz a 27. női kézilabda-vb.
A számolás joga (eredeti cím: Hidden Figures) 2016-ban bemutatott amerikai életrajzi filmdráma Theodore Melfi rendezésében. A forgatókönyvet Margot Lee Shetterly azonos című könyve alapján Melfi írta, Allison Schroeder forgatókönyvíróval közösen. A történet középpontjában a NASA-nál dolgozó afroamerikai matematikusnők állnak, köztük a Taraji P. Henson által alakított Katherine Johnson, aki a Mercury-program keretein belül végzett számításokat az űrverseny idején.
A kenguru 1976-ban bemutatott road-movie jellegű, színes, zenés magyar játékfilm, mely Bertha Bulcsu azonos című kisregénye alapján készült. Főhőse egy kőbányai, fiatal teherautó-sofőr, aki a paksi atomerőmű építkezésére szállít anyagokat. Egyik fuvarja alkalmával felvesz egy csinos stopposlányt, akibe belehabarodik, noha van barátnője is.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
2026-os labdarúgó-világbajnokság
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság a 23. világbajnokság lesz, melyet 2026-ban az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen rendez, 16 városban. Az Egyesült Államokban 60 mérkőzést fognak tartani, míg a szomszédos Kanadában és Mexikóban pedig tízet-tízet.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
A holodomor (ukránul: Голодомор, magyarul éhhalál) (1932–1933) az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát 3-3,5 millió és 7,5 millió közé teszik. A katasztrófa része volt a nagy szovjet éhínségnek, amely a Szovjetunió más részeit is érintette. A holodomor nevet kimondottan az ukránok által lakott területeket sújtó éhínségre használják.
Az Egyik csata a másik után (eredeti cím: One Battle After Another) 2025-ös amerikai akcióthriller, amelyet saját forgatókönyvéből Paul Thomas Anderson rendezett. A főbb szerepekben Leonardo DiCaprio, Sean Penn, Benicio del Toro, Regina Hall, Teyana Taylor és Chase Infiniti látható. Az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában 2025.
A Pluribus (stilizálva: PLUR1BUS) egy készülő sci-fi drámasorozat, amelyet Vince Gilligan készít az Apple TV számára. A sorozat főszerepét Rhea Seehorn alakítja, aki korábban is dolgozott Gilligannel az AMC csatorna Better Call Saul című sorozatán. Az Apple két évadot rendelt a sorozatból az Apple TV számára.
Az Aviátor (eredeti cím: The Aviator) egy 2004-es amerikai filmdráma Martin Scorsese rendezésében, Leonardo DiCaprio főszereplésével. A film Howard Hughesről szól, aki egy személyben volt filmproducer, filmrendező, mérnök és pilóta, így a huszadik század legfigyelemreméltóbb egyéniségei közé tartozott. Sikeres feltalálóként, dörzsölt iparmágnásként, ünnepelt hollywoodi producerként az álmai megvalósításáért mindenre kész amerikai ideálját testesítette meg.
I. Izabella kasztíliai királynő
I. Izabella (ismert még történelmi ragadványnevén, mint Katolikus Izabella, spanyolul: Isabel la Católica; Madrigal de las Altas Torres, Kasztília, 1451. április 22. – Medina del Campo, Kasztília, 1504.
A daytoni békeszerződés (angolul: Dayton Agreement, horvátul: Daytonski sporazum, bosnyákul: Dejtonski mirovni sporazum, szerbül: Дејтонски мировни споразум) – általános keretmegállapodás a békéért Bosznia-Hercegovinában, amelyet 1995. november 21-én kötöttek a Amerikai Egyesült Államok Ohio államában található Dayton közelében levő Wright-Patterson légitámaszponton, és hivatalosan 1995. december 14-én írták alá Párizsban, az Élysée-palotában.
Ukrajna (ukránul: Україна, IPA: ) kelet-európai állam. Keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja. Fővárosa és legnépesebb városa Kijev.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
Az Angyalbőrben 1990-től 1991-ig vetített magyar televíziós filmsorozat, amelyet 1988-tól 1989-ig forgattak Budapesten, Budaörsön, Csobánkán, Zsámbékon és Pilisborosjenőn. A vígjáték-sorozat a vasbogdányi laktanya egyik szakaszának életét mutatja be a rendszerváltás idején. Magyarországon az akkor MTV-nek hívott m1 vetítette először a televízióban 1990.
A Stranger Things amerikai sci-fi-horror televíziós sorozatának 5. évada a Netflix webes streaming szolgáltatásán várhatóan 2025-ben indul. Az évad 8 rész hosszúságú, mely három részben jelenik meg, az első november 26-án, a második december 25-én, majd az utolsó, egyben a teljes sorozatot is lezáró rész december 31-én.
A hálaadás (angolul Thanksgiving avagy "Happy Thanksgiving Day") észak-amerikai ünnep. A hagyományok szerint az őszi betakarítások után adnak hálát a termésért Istennek. Az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az egyik legfontosabb ünnepnek számít, november hónap negyedik csütörtökjén, szövetségi ünnepként, Kanadában pedig október második hétfőjén tartják.
Országgyűlési egyéni választókerületek listája
Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 2. számú melléklete 106 országgyűlési egyéni választókerületre osztja Magyarország területét.
Pápai József vagy közismert nevén Pápai Joci (Tata, 1981. szeptember 22. –) Balázs János-díjas roma származású magyar énekes, a 2017-es és a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójának győztese, a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál nyolcadik helyezettje, 2024-től az RTL műsorvezetője.
A McLaren Racing Limited egy brit autóverseny-csapat, mely leginkább Formula–1-es szerepvállalásáról ismert. Központja az Egyesült Királyságban, Wokingban található, jelenlegi tulajdonosa a McLaren Group. A Formula–1 második legrégebbi aktív istállója, és a második legsikeresebb is, amely 200 győzelmet aratott, tizenkét egyéni és kilenc konstruktőri bajnoki cím megszerzése mellett.
I. Ferenc József magyar király
I. Ferenc József (németül: Franz Joseph I.; Bécs, 1830. augusztus 18. – Bécs, 1916.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
Mellékhatás (televíziós sorozat)
A Mellékhatás 2020 és 2023 között vetített magyar fejlesztésű thrillersorozat, melynek főrendezője Kovács Dániel Richárd. A főszerepben Nagy Zsolt, Tenki Réka, Adorjáni Bálint, Borbély Alexandra és Sztarenki Dóra láthatók. Az első epizódját 2020.
A magyar labdarúgó-válogatott Magyarország nemzeti csapata, amelyet a Magyar Labdarúgó-szövetség irányít. A válogatott legnagyobb sikereit 1938 és 1968 között aratta: az 1938-as és 1954-es világbajnokságon ezüstérmesként, az 1964-es Eb-n bronzérmesként zárt. Emellett aranyérmet szerzett az 1952-es, az 1964-es és az 1968-as olimpián.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
A D–944 PSZH az 1960-as évek elején Magyarországon, a FUG alapján kifejlesztett, 4×4 hajtásképletű, úszóképes páncélozott szállító harcjármű (PSZH). A Magyar Néphadseregnél, a BM Határőrségnél és a Rendőrségnél volt rendszeresítve. A teljes egészében hegesztett acél szerkezetű D–944 PSZH 1966-ban jelent meg (a Nyugat kezdetben felderítő járműnek vélte).
Minka Kelly (született Minka Dumont Dufay; Los Angeles, 1980. június 24.–) amerikai színésznő és modell. Első főszerepét az NBC-s Tiszta szívvel foci (2006–2009) című drámasorozatában kapta, majd szerepelt a Vásott szülők (2010–2011), a Charlie angyalai (2011) és az Emberi tényező (2013) című televíziós sorozatokban is.