A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik Magyarországon. A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.
A Frankenstein, avagy a modern Prométheusz (Frankenstein; or, The Modern Prometheus) Mary Shelley regénye. A történet sajátos jegyei folytán az irodalmon és a populáris kultúrán keresztül meghatározta a horrortörténetek és -filmek egy teljes műfaját. Mary Shelley 19 évesen írta és először névtelenül publikálta Londonban.
A Magyar vándor egy 2004-es magyar filmvígjáték, Herendi Gábor rendezésében. A film címe egy szójáték, amely Magyar Zoltán tornász híres lólengéselemére, a róla elnevezett Magyar-vándorra utal. Ez abból ered, hogy a hét vezér közül a Tas karakterét alakító Szabó Győző mindig kicsúszott a nyeregből és a nevezetes mozdulatsorra hasonlító mutatványt produkált.
A Farkasréti temető nevezetes halottainak listája
Ezen a lapon a Farkasréti temető nevezetes halottainak listája található, családi név szerinti betűrendben, születési és halálozási évvel, a sírhely pontos megjelölésével kapcsos zárójelben.
Az AWS egy magyar modern metálzenekar, amit 2006 nyarán alapított Brucker Bence, Kökényes Dániel, Siklósi Örs és Veress Áron, mikor egy középiskolába jártak. A zenekar neve eredetileg az Ants With Slippers (papucsos hangyák) rövidítése, de ezt valójában soha nem használták ebben a formában. Első albumuk két dal kivételével még angol nyelven született , majd magyar nyelvre váltottak, szövegeik önálló művekként is megállják a helyüket.
Magyarország uralkodóinak listája
Ezen a lapon Magyarország uralkodóinak listája látható, mely a törzsfőket, a Magyar Fejedelemség, a Magyar Királyság királyait, kormányzóit valamint az ellenkirályokat és vezérlő fejedelmeket tartalmazza. A Magyar Nagyfejedelemség körülbelül 895-ben jött létre, a 9. századi honfoglalás után.
A Stranger Things a Duffer testvérek által alkotott amerikai websorozat. A sorozat első évadának főbb szerepeiben Winona Ryder, David Harbour, Finn Wolfhard, Millie Bobby Brown, Gaten Matarazzo, Caleb McLaughlin, Natalia Dyer, Charlie Heaton, Cara Buono és Matthew Modine, látható, valamint, Noah Schnapp és Joe Keery a visszatérő szerepekben. A második évadra Schnapp és Keery már főszereplőként jelennek meg, ebben az évadban a szereplőgárda Sadie Sink, Dacre Montgomery, Sean Astin és Paul Reiser által alakított karakterekkel bővült, Priah Ferguson pedig visszatérőként jelenik meg.
A Mielőtt megismertelek (eredeti cím: Me Before You) 2016-ban bemutatott amerikai-brit romantikus filmdráma Emilia Clarke és Sam Claflin főszereplésével, Thea Sharrock rendezésében, Jojo Moyes azonos című regénye alapján. A film zenéjét Craig Armstrong szerezte. A történet egy gazdag fiatalemberről szól, aki lebénul, és gondozásra szorul.
2021-es Formula–1 São Pauló-i nagydíj
A são paulo-i nagydíj a 2021-es Formula–1 világbajnokság tizenkilencedik futama, amelyet 2021. november 12. és november 14.
Az Amerikai Egyesült Államok elnökeinek listája
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke az Egyesült Államok államfője és kormányfője, akit közvetve, az elektori kollégiumon keresztül választanak meg négyéves időtartamra. A tisztségviselő vezeti a szövetségi kormány végrehajtó hatalmi ágát és az Egyesült Államok fegyveres erőinek főparancsnoka. A hivatal 1789-es létrehozása óta 45 férfi 46 elnökségi ciklusban töltötte be ezt a tisztséget.
A Csinibaba 1996-ban készült, 1997-ben bemutatott magyar filmvígjáték, amelyet Tímár Péter írt és rendezett Márton Gyula Bambi szalmaszállal című novellája nyomán. A főszerepekben Gálvölgyi János, Reviczky Gábor és Andorai Péter láthatóak. A mozifilm készítője az Objektív Filmstúdió, a forgalmazója a Budapest Film.
A Pluribus (stilizálva: PLUR1BUS) egy készülő sci-fi drámasorozat, amelyet Vince Gilligan készít az Apple TV számára. A sorozat főszerepét Rhea Seehorn alakítja, aki korábban is dolgozott Gilligannel az AMC csatorna Better Call Saul című sorozatán. Az Apple két évadot rendelt a sorozatból az Apple TV számára.
A Gattaca egy, 1997-ben bemutatott, disztópikus jövőt lefestő sci-fi film, mely az eugenika által szinte kasztokba sorolt emberi társadalomban játszódik. A film címe a DNS-t alkotó nitrogén tartalmú szerves bázisok (adenin, timin, citozin, guanin) kezdőbetűiből alkotott szó, a Gattaca Aerospace Corporation neve.
A Class FM magyarországi, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi rádió volt, 2016-tól 2018-ig internetes rádióadó. Adását 2009. november 19-én kezdte meg, miután tulajdonosai győztesen kerültek ki az ORTT által a korábban a Danubius Rádió által használt frekvenciacsomag használatára kiírt pályázatból.
Az Angyalbőrben 1990-től 1991-ig vetített magyar televíziós filmsorozat, amelyet 1988-tól 1989-ig forgattak Budapesten, Budaörsön, Csobánkán, Zsámbékon és Pilisborosjenőn. A vígjáték-sorozat a vasbogdányi laktanya egyik szakaszának életét mutatja be a rendszerváltás idején. Magyarországon az akkor MTV-nek hívott m1 vetítette először a televízióban 1990.
A Predator: Halálbolygó (eredeti cím: Predator: Badlands) 2025-ös sci-fi akciófilm, amelyet Patrick Aison forgatókönyvéből Dan Trachtenberg rendezett. A hetedik film a fővonalbeli sorozatban és a kilencedik a teljes franchise-ban. A főbb szerepekben Elle Fanning és Dimitrius Schuster-Koloamatangi látható.
2025-ös Formula–1 világbajnokság
A 2025-ös Formula–1 világbajnokság sorrendben a 76. Formula–1-es szezon lesz. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezi és bonyolítja le.
A Vaják (eredeti cím: The Witcher) 2019-ben indult amerikai–lengyel fantasy-dráma televíziós sorozat, amelyet Lauren Schmidt Hissrich készített a Netflixnek és ami Andrzej Sapkowski Vaják című könyvsorozatán alapul. A sorozat első, nyolc epizódból álló évada 2019. december 20-án vált elérhetővé a Netflixen.
A Háború és béke (oroszul: Война и мир, Vojna i mir, írásreform előtti írásmóddal: Война и миръ) Lev Nyikolajevics Tolsztoj orosz író egyik fő alkotása, az orosz realista regény fejlődésének egyik kulcsfontosságú dokumentuma. Világszerte az egyetemes irodalom egyik legkiemelkedőbb műveként tartják számon. Fjodor Sztrahov orosz filozófus szerint az alkotás „Az emberi élet teljes képe.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
A szabadság útjai (eredeti cím: Revolutionary Road) 2008-ban bemutatott angol–amerikai romantikus-filmdráma, amely Richard Yates 1961-ben megjelent azonos című regénye alapján készült, Sam Mendes rendezésében. Ez a film Leonardo DiCaprio és Kate Winslet második közös szereplése, mivel korábban már együtt játszottak a James Cameron által rendezett 1997-es Titanic című filmben. A főszerepet Leonardo DiCaprio, Kate Winslet, David Harbour, Kathryn Hahn, Michael Shannon és Kathy Bates (aki szintén szerepelt a Titanicban) alakítja.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
A magyar ábécé a magyar nyelv írására használatos ábécé, amely 42 latin betűből áll: Ismeretes továbbá az úgynevezett kiterjesztett magyar ábécé is, amely 44 betűs, ami tartalmazza a DZ, DZS úgy nevezett kettős hangzókat. Mondat elején és tulajdonnevekben a két- és háromjegyű betűknek mindig csak az első eleme lesz nagybetűs (mozaikszókban viszont mindegyik elemük nagybetűs, ahogy természetesen végig nagybetűs szövegben is az). A betűk megnevezése/olvasása a következő: a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef/eff, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el/ell, elipszilon/ellipszilon, em/emm, en/enn, eny/enny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er/err, es/ess, esz/essz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé, dupla vé, iksz, ipszilon, zé, zsé.
Az It: Welcome to Derry 2025-ben bemutatott amerikai természetfeletti horrorsorozat, amely Stephen King 1986-os Az című regényén alapul. A sorozatot Andy Muschietti, Barbara Muschietti és Jason Fuchsa alkotta meg, akik korábban az Az (2017) és az Az – Második fejezet (2019) című filmek elkészítésében is közreműködtek. A címszereplő lényt, azaz Pennywise bohócot ismét Bill Skarsgård formálja meg.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
A holnap háborúja (eredeti cím: The Tomorrow War) 2021-ben bemutatott amerikai katonai tudományos fantasztikus akciófilm, amelyet Zach Dean forgatókönyvéből Chris McKay rendezett, David S. Goyer produceri közreműködésével. A főbb szerepekben Chris Pratt, Yvonne Strahovski, J. K. Simmons és Betty Gilpin látható. Az emberiség a jövőben egy földönkívüli invázió elleni háborúra összpontosít.
A Viszlát nyár (az angol változat címe: Summer Gone) az AWS dala, A Dal 2018 győztese, Magyarország versenydala a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon. A dal hivatalosan 2017. október 21-től tölthető le, előtte két nappal töltötte fel a hivatalos YouTube-csatornájára az együttes, két hónappal azelőtt, hogy bejelentették, hogy ez a mű részt vesz a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatóján, A Dalban.