A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
Az M44-es autóút részben elkészült, részben pedig kivitelezés alatt álló gyorsforgalmi út Kelet-Magyarországon. Elsődleges célja a forgalmassá vált 44-es főút tehermentesítése, valamint a biztonságos és gyors eljutási lehetőség megteremtése Békés vármegye irányába. Az eredeti tervek szerint az M8-as autópályát kötötte volna össze Nagykőrös mellől kiindulva Békéscsabával, illetve hosszabb távon a gyulai román határátkelővel.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Krisztus-központú kalendárium központi főünnepe. Az Újszövetség szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Kereszthalálával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.
A Hunyadi (stilizálva HUNYADI, nemzetközi címe: Rise of the Raven, német cím: Hunyadi – Aufstieg zur Macht) 2025-ben bemutatott magyar–osztrák életrajzi történelmi sorozat. A produkció Bán Mór azonos című regénysorozata alapján készült, a tévésorozat vezető írója Lengyel Balázs volt. A főbb szerepekben Kádár L. Gellért mint a címszereplő Hunyadi János, Rujder Vivien, Törőcsik Franciska, Mátray László és Fekete Ernő látható.
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–22. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán a nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd a védőkhöz 12 ezer katonájával időközben csatlakozó Hunyadi János vezetésével, Kapisztrán János 30–35 ezer keresztesével közösen július 21-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket.
M8-as autópálya (Magyarország)
Az M8-as autópálya jelenleg egy tervezett, irányonként két forgalmi sávos (+ egy leállósávos) autópálya, amelynek egyes szakaszai tervezési és építés-előkészítési fázis alatt állnak, míg kisebb részben a már üzemelő 8-as főút megépült irányonként két sávos szakaszait is magába foglaló autóút lesz. Az M8-as gyorsforgalmi út Szolnoknál az építés alatt lévő M4-es autóutat fogja a főváros elkerülésével összekötni Szentgotthárdnál az építés alatt álló S7-es osztrák autópályával. Fő célja új kelet–nyugati irányú közúti közlekedési tengely létrehozása az ország középső részén, tehermentesítve a túlterhelt Bécs–Budapest–Szolnok útvonalat.
A Fekete tükör (eredeti cím: Black Mirror) brit antológia-sorozat, melynek alkotója Charlie Brooker. Különálló epizódjai az információs társadalom és a technológiai fejlődés veszélyeit mutatják be egy-egy disztópikus történetben. Minden rész eltérő szereplőgárdával rendelkezik, sőt, eltérő valóságokban játszódnak.
The Last of Us (televíziós sorozat)
A The Last of Us 2023-tól vetített amerikai poszt-apokaliptikus drámasorozat, amelyet Craig Mazin és Neil Druckmann alkotott, a 2013-as azonos című videójáték alapján. A főbb szerepekben Pedro Pascal, Bella Ramsey látható. Az Amerikai Egyesült Államokban 2023.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
A boszorkánykör (boszorkánygyűrű) gombák növekedése során természetesen létrejövő jelenség. A gombák szerveződésének formája, a földalatti táplálékfelvevő micéliuma sugárirányban növekszik, majd a kiindulási ponttól azonos távolságra, kör alakban, vagy ív mentén jelennek meg a termőtestek. Elsősorban erdőkben, ritkábban mezőn jelenik meg.
A száj- és körömfájás (aphtae epizooticae) erősen ragályos, olykor halálos, főként a párosujjú patás állatokat és a teveféléket fenyegető vírus (Aphthovirus) okozta betegség. A kórokozó fő áldozatai a szarvasmarha, a disznó, a birka vagy a kecske, valamint a bivaly és a szarvas, de elefánt, patkány és sün is elkaphatja; a lovat a vírus nem támadja meg. Igen ritkán a vírus az embert is megfertőzheti, de a fertőzöttek akkor is elég gyorsan felépülnek influenzához hasonló rosszullét érzésével, lázzal, hányással, a szájfal lekopásával és felhólyagzással járó tüneteik megszűntével.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
Szilágyi Erzsébet (kormányzóné)
Horogszegi Szilágyi Erzsébet (1410 – 1484 körül) Hunyadi János magyar kormányzó felesége, Hunyadi László horvát bán és I. Mátyás magyar király anyja, Szilágyi Mihály kormányzó testvére.
A Class FM magyarországi, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi rádió volt, 2016-tól 2018-ig internetes rádióadó. Adását 2009. november 19-én kezdte meg, miután tulajdonosai győztesen kerültek ki az ORTT által a korábban a Danubius Rádió által használt frekvenciacsomag használatára kiírt pályázatból.
Az Egy Minecraft film (eredeti cím: A Minecraft Movie) egy 2025-ben megjelent élőszereplős svéd-amerikai kalandfilm, mely a világszinten népszerű videójátékon, a Minecrafton alapul. A filmet Jared Hess rendezi, a forgatókönyvet pedig Chris Bowman és Hubbel Palmer írja. A főszerepekben Jack Black, Jason Momoa, Emma Myers, Danielle Brooks, Jennifer Coolidge és Kate McKinnon lesznek láthatók.
A Tisztelet és Szabadság Párt (röviden: TISZA) egy magyarországi politikai párt. 2021-es öndefiníciójuk szerint olyan ideológiamentes formáció, amely jobbközép pártként középutas politikát folytat. Elnöke Magyar Péter, alelnökei Tarr Zoltán és Radnai Márk, tiszteletbeli alapító elnöke pedig Szabó Attila.
A kötélkaktusz (Cylindropuntia imbricata) a legmagasabbra megnövő télálló kaktusz. Tüskéi igen szúrósak, enyhén horgasak, hajtásaik jellegzetes „csavart” formájúak, amiről ez a szép kaktusz könnyen felismerhető. Az angolszász nyelvterületeken cane cholla, walking stick cholla, tree cholla, chainlink cactus, néven ismerik.
Ukrajna (ukránul: Україна, IPA: ) kelet-európai állam. Keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja. Fővárosa és legnépesebb városa Kijev.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
2022-es magyarországi országgyűlési választás
A 2022-es magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak kilencedik általános parlamenti választása volt Magyarországon 2022. április 3-án. A választással egy időben népszavazást tartottak.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
1989. április 15-én 15 órára hirdették meg a Liverpool FC – Nottingham Forest FA-kupa elődöntőt a Sheffield Wednesday pályáján, a Hillsborough Stadionban. Az FA-kupa sheffieldi elődöntőjére érkező liverpooli szurkolókat a stadion Leppings Lane felőli oldalán öt szektorban szerették volna elhelyezni, amelyek egyenként 1600–1600 embert tudtak biztonságosan befogadni.
A borderline személyiségzavar (angolul: borderline personality disorder – BPD) vagy határeseti személyiségzavar, esetleg érzelmileg labilis személyiségzavar főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép/én-identitás instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar. A borderline személyiségzavar főként a neurózisokra, és a szociális fóbiára leggyakrabban a depresszióra, a mániás depresszióra, időnként pszichózisra, valamint ritkán, kisebb mértékben a pszichopátiára emlékeztető (bár mindezeknél enyhébb formában megjelenő) tünetek szélsőséges módon változékony megjelenéséből áll, mely állapotok normál állapotokkal váltakozhatnak. A Borderline personality disorder kifejezést Adolf Stern pszichoanalitikus használta először 1938-ban.
2024–2025-ös UEFA-bajnokok ligája
A 2024–2025-ös UEFA-bajnokok ligája a legrangosabb európai nemzetközi labdarúgókupa, mely jelenlegi nevén a 33., jogelődjeivel együttvéve pedig a 70. alkalommal került kiírásra. A döntőnek a müncheni Allianz Arena ad otthont.
A holnap háborúja (eredeti cím: The Tomorrow War) 2021-ben bemutatott amerikai katonai tudományos fantasztikus akciófilm, amelyet Zach Dean forgatókönyvéből Chris McKay rendezett, David S. Goyer produceri közreműködésével. A főbb szerepekben Chris Pratt, Yvonne Strahovski, J. K. Simmons és Betty Gilpin látható. Az emberiség a jövőben egy földönkívüli invázió elleni háborúra összpontosít.
Magyarország köztársasági elnöke
A magyar köztársasági elnök Magyarország államfője, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Ő a Magyar Honvédség főparancsnoka. Ő az öt legfőbb magyar közjogi méltóság közül az első.
Az amiotrófiás laterálszklerózis (angolul: amyotrophic lateral sclerosis, rövidítve ALS), motoros neuronbetegség avagy Lou Gehrig-betegség, a köznyelvben gyakran csak „idegsorvadásos betegség” a motoneuron-betegségek (MND) leggyakoribb fajtája, amikor a központi idegrendszer mozgató idegsejtjei pusztulása következtében az akaratlagos izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül el is sorvadnak. A betegség kiváltó oka nem ismert és nem gyógyítható.
III. Vlad havasalföldi fejedelem
III. Vlad, más néven Karóbahúzó Vlad (románul: Vlad Țepeș vagy Cepes vagy Cepelus 'nyársba húzó'), (Segesvár, 1431. november 8. – Bukarest, 1476.
Az Aston Villa Football Club angol futballcsapat Birmingham Aston nevű városrészében alakult. A csapat jelenleg a Premier League-ben játszik, miután a 2018–2019-es szezonban megnyerte az osztályozó mérkőzést és feljutott az első osztályba. 1874-ben alapították, 1897-től jelenlegi stadionjában, a Villa Parkban játszik.
Az UEFA-bajnokok ligája (gyakran csak BL), teljes nevén angolul UEFA (Union of European Football Associations) Champions League, egy európai klubcsapatok részvételével játszott labdarúgósorozat, mely évente kerül megrendezésre. Minden európai országból az elmúlt időszakban elért eredményeiktől függően indulhat egy, kettő, három, illetve négy csapat (kivétel Liechtenstein, amely mivel nem rendez nemzeti labdarúgó-bajnokságot, csak a Konferencia Ligában indíthat csapatot). Az induló csapatok az adott ország bajnokságának megnyerésével (illetve második, harmadik, negyedik helyének elérésével) vívják ki a részvételt.
Az RMS Titanic (ejtsd [ taɪˈtænɪk ]) brit Olympic osztályú utasszállító hajó korának egyik legnagyobb utasszállító luxus óceánjárója volt. Elsüllyeszthetetlennek tartott rekeszes hajótörzzsel rendelkezett, ennek ellenére az első útján elsüllyedt, miután jéghegynek ütközött 1912. április 14-én 23:40 perckor.
A magyarabok vagy magyarábok Núbiában, a mai Egyiptom és Szudán határán élő, magát magyarnak valló népcsoport. Nevük magyar-núbiai szóösszetétel, jelentése „magyar törzs” (a magyar+arab összetételre való visszavezetés téves). Mohammed Haszán Oszmán, a Magyarabok Szövetségének szóvivője szerint 50-60 ezren vannak; Fodor István orientalista ezzel szemben csupán 10-12 ezerre tette lélekszámukat.
Magyarország kormányfőinek listája
Magyarországon 1848-ban a 12 pont második követelése volt a felelős kormány (a mai szóhasználattól eltérően minisztérium) felállítása. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én nevezte ki miniszterelnöknek gróf Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt.
Luxemburgi Erzsébet magyar királyné
Luxemburgi Erzsébet (Visegrád, Magyarország, 1409. október 7. – Győr, Magyarország, 1442.
Újlaki Miklós (Újlak, 1410 körül – ?, 1477), latinul: Nicolaus Dei Gratia Rex Bosniae, bosnyákul: Nikola Iločki, szerbül: Никола Илочки magyar-horvát főúr, macsói bán, erdélyi vajda, bosnyák király, az ország legnagyobb birtokosainak egyike. Nagyobb birtokai a Szerémségben, a Dunántúlon, a Felvidéken és Szlavóniában voltak. Dédapja, Kont Miklós 1356-tól 1367-ig az ország nádora volt.
Az ernyős sárma, kígyóvirág vagy ernyős madártej (Ornithogalum umbellatum) a spárgafélék (Asparagaceae) családjába, a csillagvirágformák (Scilloideae) alcsaládjába tartozó növényfaj. Hívják még kakastejnek, úri madártejnek, zöld csíknak is. Dél- és Közép-Európa nagy részén (északra Belgiumig), Északnyugat-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában őshonos.