A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
Irán (perzsául: ایران), hivatalos nevén az Iráni Iszlám Köztársaság (perzsául: جمهوری اسلامی ایران), a nemzetközi diplomáciában gyakran perzsa államként vagy síita államként hivatkozott, régebbi elnevezéssel Perzsia, közel-keleti ország Délnyugat-Ázsiában. Területe Magyarországénak több mint 17-szerese. A hatalmas ország rendkívül változatos mind természeti területeit, mind népeit tekintve.
A Northrop Grumman B–2 Spirit lopakodó nehézbombázó repülőgép, melyet az Egyesült Államokban fejlesztettek ki az 1990-es évek elejére. Az F–117-es hadrendbe állítása után kezdték el fejleszteni: a program célja a Rockwell B–1 Lancer kiegészítése volt. Ezzel a munkával a Northrop céget bízták meg, de a munkába bekapcsolódott a Boeing Aerospace és az LTV-Vought Aero Product Division is.
Jemen (arab: ٱلْيَمَنْ) vagy hivatalos nevén Jemeni Köztársaság (الجمهورية اليمنية) állam Délnyugat-Ázsiában, amely az Arab-félsziget délnyugati peremén fekszik. Északon Szaúd-Arábiával, északkeleten Ománnal határos, tengeri határa pedig Eritreával, Dzsibutival és Szomáliával van. Hozzá tartozik még az Arab-tengerben a Szokotra szigetcsoport és több kisebb sziget a Vörös-tengerben és a Báb el-Mandeb tengerszorosban.
Izrael (héberül: ישראל Jiszráél arabul: إسرائيل Iszráíl), hivatalos nevén Izrael Állam (héberül: מדינת ישראל Medinat Jiszráél arabul: دولة اسرائيل Daulat Iszráíl) a Közel-Keleten, a Földközi-tenger keleti partján fekvő ország, a Közel-Kelet egyik legfejlettebb országa, atomhatalom. Az izraeli államot 1948-ban alapították meg. Az ország a történelmi Júda és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezkedik el.
Az úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban (például Angliában és Walesben) a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá.
Az Exek csatája az RTL+ 2025. június 18-án indult reality műsora, ami a Prominent Getrennt – Die Villa der Verflossenen című német műsor alapján készül. A műsorban 8 ex pár küzd meg egymással egy festői birtokon félretéve régi sérelmeiket és megpróbálnak újra együtt működni különböző feladadványokban és megőrízni a 40 milliós nyereményalapot.
Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik Magyarországon. A történészek szerint az egyik legjobban fennmaradt pogány ünnep, de ma Keresztelő János egyházi napjához és Szent Iván (tehát Keresztelő János) névnapjához kötődik. Szent Iván éjszakáját a nyári napfordulótól 3 nap választja el, mivel az június 21-re esik az északi féltekén.
2025-ös FIFA-klubvilágbajnokság
A 2025-ös FIFA-klubvilágbajnokság a klubvilágbajnokság 21. kiírása. A klubvilágbajnokságot az Egyesült Államokban játsszák 2025 júniusában és júliusában, mint a 2026-os világbajnokság előeseménye.
Ali Hoszajni Hámenei (perzsául: علی حسینی خامنهای – Ali Ḥosayni H̱āmenei; Meshed, 1939. április 19 –) államférfi, 1989 óta Irán legfelsőbb vezetője és az iráni fegyveres erők főparancsnoka. Ő Irán államfője, aki rendeleteket adhat ki és végső döntéseket hozhat a kormányzati politikától kezdve számos területen, például a gazdaság, a környezetvédelem, a külpolitika és a nemzeti tervezés terén..
A Barbie 2023-ban bemutatott amerikai fantasy filmvígjáték, melyet Greta Gerwig és Noah Baumbach forgatókönyvéből Gerwig rendezett. A főbb szerepekben Margot Robbie és Ryan Gosling látható. A film a Mattel játékcég Barbie babája alapján készült, ami viccesen, kissé szürreálisan és nem kevés szatírával mesél a társadalmi nemekhez kulturálisan hozzárendelt irreális és meghaladott nemi szerep elvárásokról.
Herceg Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.
Az arabok és Izrael közti konfliktus – noha a zsidó állam csak 1948 óta létezik hivatalosan – a palesztinai zsidó és arab lakosság közti összecsapások formájában a 20. század eleje óta folyik változó intenzitással hadi, politikai és gazdasági síkon. A kérdés a hidegháborúnak köszönhetően kapott világpolitikai súlyt, mivel az Amerikai Egyesült Államok feltétlen támogatását élvező Izrael ellenében a Szovjetunió (miután kezdetben támogatta a független Izrael létrehozását, és elismerte az új államot) az arab államokat nyerte meg magának.
A gömbvillám avagy régies nevén matató ménkű egy kifejezetten ritka, vélhetően elektromos jelenség; a troposzférában előforduló elektromos kisülések legritkábban megfigyelt fajtája. Alapvetően fénylő, változatos alakú, de általában gömbszerű, a többi villámhoz képest lassú mozgású és hosszabb életű, rendszerint földközeli objektum. Létezése önmaga is hosszú ideig vita tárgyát képezte, mibenlétének és keletkezésének körülményei egyelőre nem tisztázottak.
Harmadik világháború alatt olyan feltételezett összecsapást értünk, amely hasonló méretű vagy nagyobb lenne, mint az első és a második világháború, és akár az egész emberi civilizációt a megsemmisülés szélére sodorhatná. A legtöbb elmélet szerint ebben a konfliktusban nagy szerepet játszanának a tömegpusztító fegyverek, mint a nukleáris, biológiai és a vegyi fegyverek, és az emberiség jelentős részét vagy akár az egészét elpusztíthatnák. A kifejezés mögött mindig az adott korban fenyegető katonai konfliktusoktól való félelem bújik meg.
A napforduló (latinul solstitium (sol+stare)) csillagászati kifejezés, mellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. Valójában az év két pillanata: a Nap legmagasabb déli pozíciója a Baktérítőn, illetve északi pozíciója a Ráktérítőn; az az időpont, amikor (látszólagos) éves égi útján a Nap észak–déli mozgása ellentétes irányúra változik. A nyári napforduló alkalmával a nappal, a téli napforduló alkalmával pedig az éjszaka a leghosszabb, azonban a téli, illetve nyári napforduló ellentétes a Föld déli és északi felén.
Az Amerikai Egyesült Államok, gyakran Egyesült Államok, a köznyelvben egyszerűen Amerika (angolul: United States of America, United States, USA, kiejtés: /jʊˈnaɪtəd steɪts ʌv əˈmɛɹ̠ɪkə/) független szövetségi köztársaság, amely ötven tagállamot és egy szövetségi kerületet foglal magában. Az ország Észak-Amerika középső részén terül el, ahol negyvennyolc állama és a fővárosi kerülete fekszik a Csendes- és az Atlanti-óceán között, északról Kanada és délről Mexikó által határolva. Alaszka állam a kontinens északnyugati részén található Kanada és a Bering-szoroson keresztül Oroszország között, míg Hawaii állam egy szigetcsoport a Csendes-óceán közepén.
Az irak–iráni háború, elnevezése Iránban Kikényszerített háború (جنگ تحمیلی, Jang-e-tahmīlī) és Szent Védekezés (دفاع مقدس, Difāʿ muqaddas), illetve Irakban Szaddám kádiszíjai csatája (قادسيّة صدّام, Qādisiyyat Ṣaddām), Irak és Irán között 1980 szeptembere és 1988 augusztusa között vívott háború volt.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
Godsend – A teremtés klinikája
A Godsend – A teremtés klinikája (eredeti cím: Godsend) 2004-ben bemutatott amerikai–kanadai horrorfilm. A filmet Mark Bomback forgatókönyve alapján Nick Hamm rendezte. A főbb szerepekben Greg Kinnear, Rebecca Romijn, Robert De Niro és Cameron Bright látható.
A 28 évvel később (eredeti cím: 28 Years Later) 2025-ben bemutatásra kerülő brit–amerikai posztapokaliptikus horrorfilm, amelyet Alex Garland forgatókönyvéből Danny Boyle rendezett. A 28 nappal később és a 28 héttel később című filmek harmadik része. A főbb szerepekben Jodie Comer, Aaron Taylor-Johnson és Ralph Fiennes látható.
Sir William Wallace (Elderslie, 1270 körül – London, 1305. augusztus 23.) skót lovag, aki országa parasztjait szabadságharcba vezette az angol elnyomás ellen, I. Eduárd angol király uralma alatt, a skót függetlenségi harcok jelentős időszakában. Ő ihlette meg a trubadúr Blind (Vak) Harryt a „Sir William Wallace, Elderslie lovagjának tettei és cselekedetei” megéneklésére, melyből sok népszerű elgondolás született Wallace kinézetéről.
A Közel-Kelet (néhol helytelenül az angol kifejezést fordítva Közép-Kelet) elsősorban politikai-történelmi, nem pedig földrajzi fogalom, mely a 20. század folyamán jött létre az itt felfedezett olajkincsnek és a kialakult bonyolult etnikai-vallási-politikai ellentéteknek köszönhetően, melyek az Oszmán Birodalom felbomlásával, illetve a brit és francia mandátumok kiürítésével és Izrael Állam megalapításával párhuzamosan harapóztak el. Az ebben rejlő lehetőségeket a nagyhatalmak maximálisan kiaknázták és elmélyítették a hidegháború során.
Az Eszkimó asszony fázik 1984-ben bemutatott magyar filmdráma Xantus János rendezésében. Ez volt Xantus első, igazán eredetinek tartott és több nemzetközi díjjal jutalmazott nagyjátékfilmje. Az 1983-ban forgatott film egyik legnagyobb erénye, hogy megőrizte az utókor számára a Trabant együttes zenéjét és vele együtt Méhes Marietta alakját.
A Class FM magyarországi, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi rádió volt, 2016-tól 2018-ig internetes rádióadó. Adását 2009. november 19-én kezdte meg, miután tulajdonosai győztesen kerültek ki az ORTT által a korábban a Danubius Rádió által használt frekvenciacsomag használatára kiírt pályázatból.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
Az izraeli–iráni háború 2025. június 13-án kezdődött, amikor Izrael a „felkelő oroszlán” hadművelet keretében váratlanul megtámadta Iránt, több fontos katonai és nukleáris stratégiai pontot bombázva az országban. A háború első óráiban Izrael magas rangú katonai vezetőket és iráni tudósokat is meggyilkolt; illetve elpusztította Irán légvédelmének egy részét.
Irak (arabul العراق, kurd nyelven Êraq) teljes nevén Iraki Köztársaság (Arabul: جمهورية العراق Jumhūriyyat al-‘Irāq; Kurd nyelven: كۆماری عێراق Komar-i ‘Êraq) állam Ázsia délnyugati részén, a Közel-Keleten. Délről Szaúd-Arábia és Kuvait, nyugatról Jordánia, északnyugatról Szíria, északról Törökország, keletről pedig Irán (Kurdisztán tartomány) határolja. Rövid tengerpartja a Perzsa-öbölnél fekszik.
Mohammad Reza Pahlavi iráni sah
Mohammad Reza Sah Pahlavi – perzsául محمد رضا پهلوی; – (Teherán, 1919. október 26. – Kairó, 1980.
A hútik vagy klasszikus ejtést alapul vevő átírásban húszik (arab: الحوثيون), hivatalos nevükön Anszár Alláh ( arabul: أنصار الله , „Isten segítői”) síita politikai-katonai mozgalom, amely a jemeni Szaada kormányzóságban jött létre az 1990-es években. Túlnyomórészt zajdita síitákból állnak. A hútik a mozgalom külső neve, amelyet jellemzően a nyugati sajtó használ a mozgalom megnevezésére.
A Hunyadi (stilizálva HUNYADI, nemzetközi címe: Rise of the Raven, német cím: Hunyadi – Aufstieg zur Macht) 2025-ben bemutatott magyar–osztrák életrajzi történelmi sorozat. A produkció Bán Mór azonos című regénysorozata alapján készült, a tévésorozat vezető írója Lengyel Balázs volt. A főbb szerepekben Kádár L. Gellért mint a címszereplő Hunyadi János, Rujder Vivien, Törőcsik Franciska, Mátray László és Fekete Ernő látható.
Észak-atlanti Szerződés Szervezete
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, rövidítve NATO (angolul: North Atlantic Treaty Organisation, franciául: Organisation du traité de l’Atlantique nord, OTAN) katonai egyesülés, 32 észak-amerikai és európai ország szövetsége, amelyet a második világháború után, 1949. április 4-én alapítottak Washingtonban. A szervezet célkitűzéseit az Észak-atlanti szerződés foglalja magában, amelynek értelmében a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében.
A Club de Fútbol Pachuca (legismertebb becenevén Tuzos, azaz Tasakospatkányok) a mexikói labdarúgás egyik meghatározó csapata, otthona Hidalgo állam fővárosa, Pachuca de Soto. A klub hétszeres bajnok és a CONCACAF-bajnokok ligája ötszörös győztese. 1901-es alapításával a legrégebbi mexikói focicsapat, jelenleg is az első osztályú bajnokságban játszik.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
A B–1 Lancer stratégiai nehézbombázó repülőgép, melyet a hetvenes években fejlesztettek az Amerikai Egyesült Államokban a B–52 Stratofortress nehézbombázók leváltására. Bár e tekintetben nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 1981-ben a Reagan-kormányzat az általános fegyverkezési programja részeként újraindította a B–1 programot, kissé módosított formában, ez lett a B–1B, amelyből összesen 100 darabot gyártottak 1986–1992 között. Később a flotta létszámát, részben a magas fenntartási költségek miatt, 60 darabra csökkentették, a kivont gépek alkatrészeit felhasználják a működő gépeken.
A lopakodó repülőgép olyan repülőgép, amelyet úgy terveztek meg, hogy elnyelje/eltérítse a radarsugarakat. Ezek a gépek nem láthatatlanok a radar számára, csak nehezebb őket észlelni. A lopakodó technológia alkalmazásának célja az, hogy a repülőgép még azelőtt, vagy akár anélkül támadhasson, hogy az ellenség észlelné.
A síita iszlám, arabul as-sía (الشيعة) az iszlám egyik nagyobb vallási kisebbsége, mely ma a muszlimok 10-13%-át egyesíti. A többségi szunniták és köztük közötti legfontosabb különbség a Mohamed próféta utódlását illető nézeteltérés. Ők Mohamed próféta veje-unokatestvére, Ali kalifa utódai – ahogy ők nevezik, „a ház népe”, vagyis ahl al-bajt – számára kiemelt szerepet biztosítanak.
A nukleáris fegyver olyan fegyver, amelynek az energiája atommag-átalakulásból származik. Két típusa kétféle magátalakulást használ fel: az atombomba esetén maghasadás, míg hidrogénbomba esetén magfúzió következtében az atommag kötési energiája szabadul fel. Rendkívül nagy pusztító ereje van: egyetlen ilyen fegyver képes elpusztítani akár egy több milliós nagyvárost is.
A Vámpírok bálja (németül: Tanz der Vampire) Roman Polański 1967-es azonos című filmjének musicalváltozata. A színpadi változat ősbemutatója 1997-ben a bécsi Raimund Színházban volt, ahol minden este telt házas előadást tartottak. A darab sikere után Stuttgart és Hamburg színházaiban is bemutatásra került, és a német közönség egyik legkedveltebb musicalévé vált, „kultmusical”-ként aposztrofálták.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
Így neveld a sárkányodat (film, 2025)
Az Így neveld a sárkányodat (eredeti cím: How to Train Your Dragon) 2025-ben bemutatásra kerülő amerikai fantasyfilm, amelyet Dean DeBlois írt és rendezett. A DreamWorks Animation 2010-ben bemutatott azonos című animációs film élőszereplős remake-je, amely Cressida Cowell 2003-as regénye alapján készült. A főbb szerepekben Mason Thames, Nico Parker, Nick Frost, Julian Dennison, Peter Serafinowicz és Gerard Butler látható.
A Balaton (költői nevén: „a magyar tenger”, becenevén: Balcsi, németül: Plattensee, latinul: Lacus Pelso, horvátul: Blatno jezero) egy tó a Dunántúlon, Közép-Európa legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme. Könnyen felmelegedő, sekély vize kiválóan alkalmassá teszi a fürdésre és sportolásra, élővilága rendkívül gazdag, a táj változatos vulkanikus kúpjaival sok tekintetben egyedi. Típusa geológiailag a Velencei-tóhoz hasonlóan tektonikus eredetű, sekély vizű ároktó.
A pánszexualitás a szexuális irányultság egyik fajtája, amelyben egy személy szexuális és érzelmi vonzódása bármilyen nemű emberek felé irányulhat. A pánszexualitás nem összekeverendő a biszexualitással. A pánszexuális emberek sokszor genderblindként azonosítják magukat (vagyis figyelmen kívül hagyják az ember nemét, úgymond "vakok" ezzel kapcsolatban), ezért úgy gondolják, valakinek a biológiai és társadalmi neme nem mond semmit arról, hogy fognak-e az illetőhöz vonzódni.
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–22. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán a nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd a védőkhöz 12 ezer katonájával időközben csatlakozó Hunyadi János vezetésével, Kapisztrán János 30–35 ezer keresztesével közösen július 21-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket.