A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismertebb nevén Tusványos) a Kárpát-medence nagyszabású szellemi műhelye, amely eredeti szándéka szerint a határon átnyúló együttműködést, a román–magyar párbeszédet és a kulturált magyar–magyar politikai eszmecserét tűzte ki célul, azonban az évek múltával egyre inkább a FIDESZ tagjai és a hozzájuk közel álló szellemi holdudvar képviselői fejtik ki a táborban gondolataikat, legtöbbször érdemi viták nélkül. 1990 óta minden év júliusának második felében megrendezik, eleinte Bálványosfürdőn, később Tusnádfürdőn, ezek összevonásából kapta a közismert Tusványos nevet. A táborban a közéleti témák mellett a kikapcsolódásra és a szórakozásra is van lehetőség, amiről a népművészeti, sport- vagy zenés-filmes sátrak, valamint a magyarországi és erdélyi magyar együttesek esti koncertjei gondoskodnak.
A Black Sabbath angol heavy metal együttes, amit John „Ozzy” Osbourne (ének), Tony Iommi (gitár), Terence „Geezer” Butler (basszusgitár) és Bill Ward (dob) alapított. A zenekar azóta több tagcserén is átesett, egyedül Tony Iommi gitáros tekinthető állandó tagnak. Összességében 22 zenész fordult meg a zenekarban az elmúlt több mint négy évtizedben.
Kambodzsa (khmerül: កម្ពុជា Kâmpŭchéa, franciául: Cambodge), hivatalos nevén Kambodzsai Királyság (khmerül: ព្រះរាជាណាចក្រកម្ពុជា Preăh Réachéanachâkr Kâmpŭchéa) Magyarországnál csaknem kétszer nagyobb ország Délkelet-Ázsiában, az Indokínai-félszigeten, a Thai (Sziámi)-öböl partján. Az ország őslakóit khmereknek hívják. Túlnyomó többségük théraváda buddhista vallású, amely az alkotmányban rögzített államvallás.
A perui földicseresznye vagy poha (Physalis peruviana vagy Physalis edulis) a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó, Dél-Amerikából származó, de sokfelé termesztett növény. Hívják ananászcseresznyének és tévesen ehető zsidócseresznyének is (utóbbi egy kimondottan mérgező európai rokon növény). Spanyol nevei: uchuva, uvilla, aguaymanto, tomate silvestre, alquequenje peruano.
Thaiföld vagy hivatalosan a Thaiföldi Királyság (thai: ราชอาณาจักรไทย) független alkotmányos monarchia Délkelet-Ázsiában, az Indokínai-félszigeten. Keletről Laosz és Kambodzsa, délről Malajzia és a Thai (Sziámi)-öböl, nyugatról az Andamán-tenger és Mianmar határolja. A több mint 70 millió lakosságú ország kb.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
A magyar ábécé a magyar nyelv írására használatos ábécé, amely 42 latin betűből áll: Ismeretes továbbá az úgynevezett kiterjesztett magyar ábécé is, amely 44 betűs, ami tartalmazza a DZ, DZS úgy nevezett kettős hangzókat. Mondat elején és tulajdonnevekben a két- és háromjegyű betűknek mindig csak az első eleme lesz nagybetűs (mozaikszókban viszont mindegyik elemük nagybetűs, ahogy természetesen végig nagybetűs szövegben is az). A betűk megnevezése/olvasása a következő: a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef/eff, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el/ell, elipszilon/ellipszilon, em/emm, en/enn, eny/enny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er/err, es/ess, esz/essz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé, dupla vé, iksz, ipszilon, zé, zsé.
Nemzetközi gépkocsijelek listája
Ez a szócikk a nemzetközi gépkocsijeleket tartalmazza betűrendben. Az alábbi jelölések a gépjárművek hátsó részén találhatóak. Az utóbbi néhány évben azonban (főleg Európában) ezek a jelzések megjelentek a rendszámtáblákon is.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
A Fantasztikus 4-es: Első lépések
A Fantasztikus 4-es: Első lépések (eredeti cím: The Fantastic Four: First Steps) 2025-ben bemutatott amerikai szuperhősfilm, amelyet Josh Friedman forgatókönyvéből Matt Shakman rendezett. Gyártója a Marvel Studios, forgalmazója a Walt Disney Motion Pictures. A film a Marvel-moziuniverzum (MCU) harminchetedik filmje, viszont egy alternatív világ 60-as éveiben játszódik.
Az Aérospatiale–BAC Concorde (a latin „concordia” kifejezésből, amelynek jelentése „egység”) az Air France és a British Airways által üzemeltetett szuperszonikus utasszállító repülőgép, amely – a szovjet Tupoljev Tu–144-es után – másodikként lépte át a hangsebességet a személyszállító gépek közül, illetve a második leggyorsabb utasszállító repülő a világon. Sebessége csaknem elérte a 2200 km/h-t, vagyis túlszárnyalta a hangsebesség kétszeresét. Elsőként 1969-ben emelkedett a levegőbe, és 1976-tól 27 éven keresztül állt szolgálatban.
A Margaret Island elsősorban akusztikus alapokra épülő és folkos elemeket is beépítő vegyes stílusú együttes volt. Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította 2014 januárjában. Ők alkották „a zenekar magját”, akiket további teljes jogú tagok és közreműködők egészítettek ki koncertjeiken és felvételeiken.
Ciprus (görögül: Κύπρος [Kíprosz], törökül: Kıbrıs) állam, hivatalos nevén a Ciprusi Köztársaság (görögül: Κυπριακή Δημοκρατία [Kipriakí Dimokratía]; törökül: Kıbrıs Cumhuriyeti) szigetország a Földközi-tenger keleti medencéjében, Törökországtól délre, amely Ciprus szigetén terül el. Szicília és Szardínia után a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetén található. Míg a sziget földrajzi szempontból Ázsiához tartozik (mivel az ázsiai kontinentális talapzaton található), addig az ország kulturális és politikai szempontból is Európa része.
Magyar férfi vízilabda-válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott Magyarország nemzeti csapata, amelyet a Magyar Vízilabda-szövetség irányít. Kilencszeres olimpiai bajnok, négyszeres világbajnok és tizenháromszoros Európa-bajnok, ezzel a világ legsikeresebb vízilabda-válogatottja.
Villám Spencer, a karibi őrangyal
A Villám Spencer, a karibi őrangyal (eredeti cím: Thunder in Paradise) 1994-ben bemutatott amerikai televíziós akciósorozat, melyet a Baywatch alkotói készítettek. A főszerepben Hulk Hogan, Chris Lemmon és Carol Alt látható. Videófilmnek tervezték, majd a próbaepizóddal együtt összesen huszonkét rész készült el.
Az O.Z.O.R.A. (Organic Zones of Radiant Atmosphere – Sugárzó légkör szerves zónái) Fesztivál egy egyhetes, pszichedelikus zenei, összművészeti rendezvény, melyet 2004 óta évente, augusztus első hetében rendeznek meg a Fejér vármegyei Dádpusztán, Igar község közigazgatási területén, nem messze a Tolna vármegyei Ozorától. A fesztiválnak otthont adó 145 hektáros területen elsőként az 1999-es teljes napfogyatkozás alkalmából rendeztek fesztivált Solipse Fesztivál néven. 5 évvel később, 2004-ben Sonar Plexus néven megtartották az O.Z.O.R.A. közvetlen elődjét, majd már jelenlegi nevén 2005-től folytatólagosan.
Országok autójelének és doménnevének listája
Ezen cikk az országok autójeleinek és domainneveinek listáját tartalmazza betűrendben.
Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.
A Sandman: Az álmok fejedelme (eredeti cím: The Sandman) 2022-től vetített amerikai fantasy–horror–dráma-sorozat, amelyet Neil Gaiman, David S. Goyer és Allan Heinberg alkotott. A főbb szerepekben Tom Sturridge, Boyd Holbrook, Vivienne Acheampong és Patton Oswalt látható. Amerikában és Magyarországon 2022.
A Metallica amerikai thrash metal zenekart James Hetfield és Lars Ulrich alapította 1981-ben Los Angelesben. Az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb együttese, az 1980-as és az 1990-es évek meghatározó zenekara. Első stabil felállása – Lars Ulrich dobos, James Hetfield énekes-gitáros, Cliff Burton basszusgitáros és Kirk Hammett gitáros – 1983-ra alakult ki.
Montenegró (montenegróiul Crna Gora / Црна Гора) független állam Dél-Európában, a Balkán-félszigeten. Délnyugaton az Adriai-tenger, nyugaton Horvátország, északnyugaton Bosznia-Hercegovina, északkeleten Szerbia, keleten Koszovó, délkeleten pedig Albánia határolja. Az első világháború után Jugoszlávia része lett.
A lehetetlen (eredeti cím: The Impossible) 2012-ben bemutatott spanyol-amerikai dráma-katasztrófafilm, amelynek rendezője Juan Antonio Bayona, forgatókönyvírója Sergio G. Sánchez. A főszerepben Naomi Watts, Ewan McGregor és Tom Holland látható. A film igaz történet alapján készült – A 2004-es Indiai-óceáni szökőárról, melyet María Belón és családja élt át.
Horvátország (hivatalosan Horvát Köztársaság, horvátul: Republika Hrvatska) délkelet-európai állam a Balkán-félszigeten. Északnyugatról Szlovénia, északról Magyarország, keletről Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina, délkeleten pedig egy rövid szakaszon Montenegró határolja. Délnyugaton az Adriai-tenger alkotja természetes határát.
2025-ös Formula–1 világbajnokság
A 2025-ös Formula–1 világbajnokság sorrendben a 76. Formula–1-es szezon lesz. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezi és bonyolítja le.
A Balaton (költői nevén: „a magyar tenger”, becenevén: Balcsi, németül: Plattensee, latinul: Lacus Pelso) egy tó a Dunántúlon, Közép-Európa legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme. Könnyen felmelegedő, sekély vize kiválóan alkalmassá teszi a fürdésre és sportolásra, élővilága rendkívül gazdag, a táj változatos vulkanikus kúpjaival sok tekintetben egyedi. Típusa geológiailag a Velencei-tóhoz hasonlóan tektonikus eredetű, sekély vizű ároktó.
Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökség
A Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökség a Magyar Népköztársaság állambiztonsági szolgálatának, politikai rendőrségének a belső elhárítással foglalkozó része volt 1962 és 1990 között. Szervezetileg a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökség részét alkotta. Mint ilyen, a többi akkori, magát szocialistának nevező országhoz hasonlóan, nem csak azokat az alapvető nemzetbiztonsági feladatokat (terrorizmus és más szélsőséges társadalomellenes tevékenységek, az alkotmányos rend elleni szervezkedés felderítése és felszámolása) látta el, amelyeket a mai, nyugati parlamenti demokráciákban is belső titkosszolgálatok végeznek (például a németországi Bundesamt für Verfassungsschutz, az amerikai FBI megfelelő részlegei vagy Magyarországon az Alkotmányvédelmi Hivatal), hanem az állampárt közvetlen irányításával igyekezett minden belső ellenzéki tevékenységet ellenőrzése alatt tartani, illetve lehetőség szerint felszámolni.
III. Alexandrosz makedón király
III. Alexandrosz, közismert nevén Nagy Sándor (ógörögül: Ἀλέξανδρος ὁ Μέγας [ὁ Τρίτος ὁ Μακεδών], ejtsd: alexandrosz ho megasz [ho tritosz ho makedón], perzsául: Szikandar vagy Iszkander; Pella, i. e. 356.
Az Anna-bál olyan bál („táncvigalom”), amelyet hagyományosan Anna napján (július 26.) szoktak rendezni magyarországi fürdőhelyeken. Az esemény egyben a fürdőévad első szakaszának végét jelenti. A szokás Balatonfüredről terjedt el, bált rendezni ezen a néven csak a város önkormányzatának engedélyével lehet.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
Szingapúr, hivatalosan a Szingapúri Köztársaság (egyszerűsített kínai írással: 新加坡共和国, tamilul: சிங்கப்பூர் குடியழுத்து, malájul: Republik Singapura), független ország, törpeállam Ázsia délkeleti részén. Az ország főszigetét északról a 900–1500 méter széles Johori-szoros választja el Malajziától. A sziget déli részét a Malaka-szoros hullámai mossák, amelyben közel 60 kis sziget áll szingapúri fennhatóság alatt.