A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
Nagyboldogasszony vagy Szűz Mária mennybevétele (latinul: Assumptio Beatae Mariae Virginis) a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, amelyet augusztus 15-én tartanak; egyúttal Magyarország védőszentjének napja. 431-ben az epheszoszi zsinat elfogadta Alexandriai Szent Cirill érvelését, és kihirdették, hogy Szűz Máriát megilleti az Istenszülő cím. Mária mennybevételének dogmája szerint Jézus anyja a földi létből testben és lélekben egyenesen a mennyei boldogságba jutott.
Anchorage Alaszka legnépesebb városa (az állam lakosságának közel fele itt él), egyben önálló közigazgatási egység. Északon a Matanuska-Susitna kerülettel, délen a Kenai Peninsula kerülettel, keleten a Valdez-Cordova kerülettel szomszédos. Egy háromszög alakú félszigeten helyezkedik el, melyet a Cook Inlet (a Csendes-óceánnak a Seward-félsziget és a szárazföld közötti keskeny öble) két nyúlványa határol: a Knik Arm (északnyugatról) és a Turnagain Arm (délnyugatról); a szárazföld felől pedig a Chugach-hegység (keletről).
Az Angyalbőrben 1990-től 1991-ig vetített magyar televíziós filmsorozat, amelyet 1988-tól 1989-ig forgattak Budapesten, Budaörsön, Csobánkán, Zsámbékon és Pilisborosjenőn. A vígjáték-sorozat a vasbogdányi laktanya egyik szakaszának életét mutatja be a rendszerváltás idején. Magyarországon az akkor MTV-nek hívott m1 vetítette először a televízióban 1990.
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin (oroszul: Владимир Владимирович Путин, ; Leningrád, 1952. október 7. –) egykori KGB-ügynök, politikus, Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője.
Indokína az Indiától keletre és Kínától délre fekvő délkelet-ázsiai régió az Indokínai-félszigeten. Az elnevezés a dán Konrad Malte-Brun térképésztől származik. Indokína országai: Kambodzsa Laosz Malajzia szárazföldi része (a Maláj-félsziget) Mianmar (a volt Burma) Thaiföld Vietnám Indokína keleti sávjának országait, Laoszt, Kambodzsát és Vietnámot korábban a Francia-Indokína elnevezés jelölte.
A MiG–29-es (oroszul: МиГ-29; NATO-kódja: Fulcrum) a Mikojan tervezőirodában (OKB–155) a szovjet honi légvédelem számára kifejlesztett kis hatótávolságú elfogó-vadászrepülőgép, amely korlátozottan földi célok támadására is alkalmas volt. A későbbi típusváltozatok már a szárazföldi célok elleni támadásra is képesek. A gép 1986-ban a finnországi Kuopio Rissala légitámaszponton, hat gép látogatásával mutatkozott be a nyilvánosság előtt.
Wednesday (televíziós sorozat)
A Wednesday 2022-től vetített amerikai krimi- és horrorvígjáték-sorozat, amelyet Tim Burton rendezett és Alfred Gough és Miles Millar alkotott Charles Addams Az Addams Familyje alapján. A főbb szerepekben Jenna Ortega, Gwendoline Christie, Riki Lindhome, Jamie McShane és Hunter Doohan látható. Az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon 2022.
Nemzetközi gépkocsijelek listája
Ez a szócikk a nemzetközi gépkocsijeleket tartalmazza betűrendben. Az alábbi jelölések a gépjárművek hátsó részén találhatóak. Az utóbbi néhány évben azonban (főleg Európában) ezek a jelzések megjelentek a rendszámtáblákon is.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
Az Iljusin Il–96 (oroszul: Илью́шин Ил-96) orosz nagy hatótávolságú, szélestörzsű, négyhajtóműves utasszállító repülőgép, amelyet a szovjet Iljusin repülőgéptervező-iroda tervezett és az orosz Voronyezsi Repülőgépgyár gyárt. 1992 óta van sorozatgyártásban. A típust a Szovjetunió első szélestörzsű utasszállító repülőgépe, az Il–86-os utódaként fejlesztették ki.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
A Turritopsis nutricula egy olyan hidraállat fajta, amelynek a medúza alakja visszaalakulhat polippá a teljes szexuális differenciálódása után is. A faj, az egyetlen eddig leírt állat, amely képes visszafejlődni egy szexuálisan éretlen, telepes állapotig, miután már saját kolóniájáról leválva, egyéni stádiumában teljesen kifejlődött. Ezt a transzdifferenciálódásnak nevezett sejtfejlődési folyamat révén éri el.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
Bige László (teljes nevén Bige László Tibor; (Nagyvárad, Románia, 1958 –) magyar nagyvállalkozó, a Nitrogénművek Zrt., Magyarország egyetlen műtrágya-gyártó vállalatának tulajdonosa, a "műtrágyakirály" A 2014-es Befolyás-barométer szerint ő volt Magyarország 17. legbefolyásosabb személye. A 100 leggazdagabb magyar 2023-as listáján 233 milliárd forintos vagyonával, Magyarország 8.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
A mindenség elmélete (eredeti cím: The Theory of Everything) 2014-ben bemutatott brit életrajzi dráma. Stephen Hawking és felesége Jane Wilde Hawking megismerkedését és életét mutatja be. Mivel a film Jane Utazás a végtelenbe – A mindenség elmélete című könyve alapján készült, így inkább a feleség szemszögén keresztül láthatjuk kapcsolatukat.
Az Angi Vera egy 1978-ban készült és 1979. február 8-án bemutatott színes magyar filmdráma Vészi Endre azonos című, 1977-ben megjelent regénye alapján, Pap Veronika főszereplésével Gábor Pál rendezésében. 1979-ben Magyarország ezt a filmet nevezte az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű filmnek kategóriájába, azonban nem választották be a tágabb 10-es listába sem, de több más rangos nemzetközi filmfesztiválon sikert ért el, és számos díjat kapott, többek között a 32.
A magyar ábécé a magyar nyelv írására használatos ábécé, amely 42 latin betűből áll: Ismeretes továbbá az úgynevezett kiterjesztett magyar ábécé is, amely 44 betűs, ami tartalmazza a DZ, DZS úgy nevezett kettős hangzókat. Mondat elején és tulajdonnevekben a két- és háromjegyű betűknek mindig csak az első eleme lesz nagybetűs (mozaikszókban viszont mindegyik elemük nagybetűs, ahogy természetesen végig nagybetűs szövegben is az). A betűk megnevezése/olvasása a következő: a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef/eff, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el/ell, elipszilon/ellipszilon, em/emm, en/enn, eny/enny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er/err, es/ess, esz/essz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé, dupla vé, iksz, ipszilon, zé, zsé.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
Malawi vagy hivatalosan Malawi Köztársaság (csicseva: Dziko la Malaŵi, angol: Republic of Malawi) állam Délkelet-Afrikában, Tanzánia, Zambia és Mozambik között. A Magyarországnál kicsit nagyobb, a Malawi (Nyasza)-tó nyugati partján fekvő magasföld korábban Nyaszaföld néven volt ismert. Ma a világ legkevésbé fejlett országai közé tartozik, ahol alacsony a várható élettartam és magas a csecsemőhalandóság.
Az Oroszországi Föderáció (oroszul: Российская Федерация, Rosszijszkaja Fegyeracija), vagy röviden Oroszország (Россия, Rosszija) Európa keleti részétől Észak-Ázsia (Szibéria) keleti partjáig, a Csendes-óceánig, valamint a Távol-Keletre is kiterjedő föderatív ország. A Föld legnagyobb területű állama, a lakható szárazföldi területek egynyolcadát foglalja el; területe tizenegy időzónára terjed ki és tizennégy országgal van közös határa. Az ország nyugati része sokkal sűrűbben lakott, mint a keleti része; a lakosság mintegy háromnegyede Európában él.
A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége (1936-ig: Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége), röviden Szovjetunió vagy SZSZKSZ (oroszul: Союз Советских Социалистических Республик, magyaros átírásban: Szojuz Szovjetszkih Szocialisztyicseszkih Reszpublik, rövidítve: Советский Союз [Szovjetszkij Szojuz] vagy СССР, azaz: esz-esz-esz-er, angolul: Union of Soviet Socialist Republics, rövidítve: USSR) államszocialista berendezkedésű szövetségi állam volt Eurázsiában, amely 1922. december 30-ától 1991. december 26-áig állt fönn.
Alaszka történelme az Ázsiából a Bering-földhídon keresztül bevándorló kőkorszaki csoportokkal vette kezdetét, valószínűleg 10-12 ezer évvel ezelőtt, más elméletek szerint ennél jóval korábban. Az első európaiak az orosz tengerészet megbízásából, Vitus Bering által vezetett expedíció tagjai voltak, 1741-ben. Hamarosan prémvadász- és kereskedő társaságok lepték el a területet, a jelentős tengeri vidra populáció miatt.
A Margaret Island elsősorban akusztikus alapokra épülő és folkos elemeket is beépítő vegyes stílusú együttes volt. Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította 2014 januárjában. Ők alkották „a zenekar magját”, akiket további teljes jogú tagok és közreműködők egészítettek ki koncertjeiken és felvételeiken.
Ukrajna (ukránul: Україна, IPA: ) kelet-európai állam. Keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja. Fővárosa és legnépesebb városa Kijev.
Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.
Országok autójelének és doménnevének listája
Ezen cikk az országok autójeleinek és domainneveinek listáját tartalmazza betűrendben.
A közigazgatásilag Alcsútdobozhoz tartozó hatvanpusztai majorságot József nádor hozta létre 13 hektáron 1840 körül, alcsúti kastélya és alcsúti arborétuma közelében, mintagazdaságként a magyarországi mezőgazdaság fejlesztése céljából. Az egykori gazdasági épületek egy része a 20. században műemléki védettség alá került.
A lódarázs (Vespa crabro) (nevezik európai lódarázsnak is) a redősszárnyú darazsak (Vespidae) családjának legnagyobb méretű európai képviselője. Tekintélyes méretei, zajos röpte és fájdalmas, komoly duzzanatot okozó szúrása miatt sokan tartanak ettől a rovartól. Mivel más ízeltlábúakkal táplálkozik, komoly károkat tud okozni a méhészetek állományában.
A matétea, yerba mate tea vagy maté (portugálul chimarrão, guaraníul kaaiguá – kaa= fű, i = víz, guá = -ból; azaz "vízből származó fű", jezsuiták teája, Szent Bartholomeo teája, Paraguay tea, yerba tea) a matéfa (Ilex paraguariensis) (dél-amerikai magyal, Paraguay magyal) megszárított leveleiből és száracskáiból készült főzet. Ez a Dél-Amerikában honos örökzöld fa karcsú, 5–6 m magas, csoportokban nő. A 10–16 cm hosszú, bőrszerű, csipkés vagy fűrészelt szélű leveleit parázs felett megszárítják (ritkábban forró vízbe merítik), majd felaprítják.
A Balaton (költői nevén: „a magyar tenger”, becenevén: Balcsi, németül: Plattensee, latinul: Lacus Pelso) egy tó a Dunántúlon, Közép-Európa legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme. Könnyen felmelegedő, sekély vize kiválóan alkalmassá teszi a fürdésre és sportolásra, élővilága rendkívül gazdag, a táj változatos vulkanikus kúpjaival sok tekintetben egyedi. Típusa geológiailag a Velencei-tóhoz hasonlóan tektonikus eredetű, sekély vizű ároktó.
Az Amerikai Egyesült Államok, gyakran Egyesült Államok, a köznyelvben egyszerűen Amerika (angolul: United States of America, United States, USA, kiejtés: /jʊˈnaɪtəd steɪts ʌv əˈmɛɹ̠ɪkə/) független szövetségi köztársaság, amely ötven tagállamot és egy szövetségi kerületet foglal magában. Az ország Észak-Amerika középső részén terül el, ahol negyvennyolc állama és a fővárosi kerülete fekszik a Csendes- és az Atlanti-óceán között, északról Kanada és délről Mexikó által határolva. Alaszka állam a kontinens északnyugati részén található Kanada és a Bering-szoroson keresztül Oroszország között, míg Hawaii állam egy szigetcsoport a Csendes-óceán közepén.
Lappföld (északi számiul: Sápmi, lulei számiul: Sábme, déli számiul: Saemie) egy kulturális régió, amely hagyományosan a számik (lappok) szállásterülete. Észak-Európában, Skandinávia északi részén található, és négy ország – Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország – területén terül el. A Szovjetunió szétesését követően a határon átnyúló együttműködés egyre fontosabbá vált, és a meglévő megye- és országhatárok jelentősége csökkent mind a számi, mind a többségi nem-számi népesség számára.