A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
1986-os Formula–1 magyar nagydíj
A magyar nagydíj volt az 1986-os Formula–1 világbajnokság tizenegyedik futama, amelyet 1986. augusztus 10-én rendeztek meg a Hungaroringen. Ez volt az első magyar nagydíj, és a sportág történetének első futama, amely a keleti blokk egyik országában került megrendezésre.
Rónai Sándor (politikus, 1988)
Rónai Sándor (Budapest, 1988. november 22. –) magyar politikus, a Demokratikus Koalíció tagja, 2019 és 2024 között az Európai Parlament képviselője, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójában foglalt helyet.
A magyar nagydíj a Formula–1 egyik versenye, amelyet 1986 óta – megszakítás nélkül – rendeznek meg a Budapest melletti Mogyoród község külterületén található Hungaroring versenypályán. Előtte egy alkalommal, 1936-ban rendeztek Grand Prix versenyt a Népligetben, mely még nem volt hivatalos világbajnoki futam és nem is osztottak a verseny végén pontokat. Kisebb átalakítások után a pálya 2003-ban nyerte el jelenlegi vonalvezetését, amelynek hossza 4,381 kilométer.
A közigazgatásilag Alcsútdobozhoz tartozó hatvanpusztai majorságot József nádor hozta létre 13 hektáron 1840 körül, alcsúti kastélya és alcsúti arborétuma közelében, mintagazdaságként a magyarországi mezőgazdaság fejlesztése céljából. Az egykori gazdasági épületek egy része a 20. században műemléki védettség alá került.
Az oxfordi évem (eredeti cím: My Oxford Year) 2025-ös amerikai romantikus filmvígjáték, amelyet Allison Burnett és Melissa Osborne forgatókönyvéből Iain Morris rendezett, Julia Whelan Egy év veled című regénye alapján. A főbb szerepekben Sofia Carson, Corey Mylchreest, Dougray Scott és Catherine McCormack látható. Az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon 2025.
Az elvarázsolt dollár 1985-ben forgatott, 1986-ban bemutatott magyar bűnügyi akcióvígjáték, az Ötvös Csöpi figurájának főszereplésével játszódó filmsorozat harmadik része. A filmet a főszereplő Bujtor István írta és rendezte, a zenéjét Frenreisz Károly és a Skorpió együttes szerezte. A Moviecoop GT. és a Magyar Filmgyártó Vállalat készítette, a Mokép forgalmazta.
A Kontroll 2003-ban bemutatott színes, magyar bűnügyi film Antal Nimród rendezésében. A budapesti metróban forgatott alkotás egy „fiktív világ” metróellenőreinek történetét meséli el. A rendező Antal Nimródot – saját bevallása szerint – elsősorban a jó és rossz küzdelme érdekli és érdekelte a film készítésekor.
2025-ös Formula–1 magyar nagydíj
A magyar nagydíj a 2025-ös Formula–1 világbajnokság tizennegyedik futama lesz, amelyet 2025. augusztus 1. és augusztus 3.
Nemzetközi gépkocsijelek listája
Ez a szócikk a nemzetközi gépkocsijeleket tartalmazza betűrendben. Az alábbi jelölések a gépjárművek hátsó részén találhatóak. Az utóbbi néhány évben azonban (főleg Európában) ezek a jelzések megjelentek a rendszámtáblákon is.
Charles Leclerc (autóversenyző)
Charles Marc Hervé Perceval Leclerc (IPA: [ʃaʁl ləklɛʁ]; Monte-Carlo, 1997. október 16. –) monacói autóversenyző.
2025-ös Formula–1 világbajnokság
A 2025-ös Formula–1 világbajnokság sorrendben a 76. Formula–1-es szezon lesz. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezi és bonyolítja le.
A Napok romjai (eredeti cím: The Remains of the Day) 1993-ban bemutatott brit–amerikai filmdráma James Ivory rendezésében. A forgatókönyvet Kazuo Ishiguro A főkomornyik szabadsága című regényéből Ruth Prawer Jhabvala írta. A film a két világháború között, illetve a második világháború után játszódik, nagy része egy festői szépségű angol kastélyban (Darlington Hall), ahol a főkomornyik, Mr.
A Lyme-kór, vagy szakmailag Lyme Borreliosis a Borrelia nemzetségbe tartozó baktériumok által okozott megbetegedés, amelyet az e kórokozóval fertőzött kullancsok (Ixodes ricinus) terjesztenek. Nevét a Connecticut állambeli Lyme városáról kapta, ahol 1976-ban leírták (már a 20. század elejétől vannak leírások a tünetekről), a baktériumot pedig Willy Burgdorferről nevezték el, aki 1982-ben kullancsokból izolálta.
Az O.Z.O.R.A. (Organic Zones of Radiant Atmosphere – Sugárzó légkör szerves zónái) Fesztivál egy egyhetes, pszichedelikus zenei, összművészeti rendezvény, melyet 2004 óta évente, augusztus első hetében rendeznek meg a Fejér vármegyei Dádpusztán, Igar község közigazgatási területén, nem messze a Tolna vármegyei Ozorától. A fesztiválnak otthont adó 145 hektáros területen elsőként az 1999-es teljes napfogyatkozás alkalmából rendeztek fesztivált Solipse Fesztivál néven. 5 évvel később, 2004-ben Sonar Plexus néven megtartották az O.Z.O.R.A. közvetlen elődjét, majd már jelenlegi nevén 2005-től folytatólagosan.
A Formula–1 (rövidítve: F1, angolul: Formula One) a legrangosabb nemzetközi autóverseny-sorozat, melynek szabályait a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) határozza meg. A Formula–1-es világbajnokságban nyitott karosszériájú, együléses versenyautók vehetnek részt. A versenyeket szilárd burkolatú, erre a célra kialakított zárt, vagy városi pályákon rendezik.
Fernando Alonso (autóversenyző)
Fernando Alonso Díaz (IPA: [feɾˈnando aˈlonso ˈði.aθ], ; Oviedo, 1981. július 29. –) spanyol autóversenyző, 2005, valamint 2006 Formula–1-es világbajnoka, egyben az eddigi harmadik legfiatalabb (Sebastian Vettel és Lewis Hamilton után) és egyetlen spanyol nemzetiségű Formula–1-es világbajnok.
Országok autójelének és doménnevének listája
Ezen cikk az országok autójeleinek és domainneveinek listáját tartalmazza betűrendben.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
A vadon hívó szava (film, 2020)
A vadon hívó szava (eredeti cím: The Call of the Wild) 2020-as amerikai kalandfilm Chris Sanders rendezésében. A forgatókönyvet Jack London 1903-as A vadon szava című regénye alapján Michael Green írta. A főszereplők Harrison Ford, Dan Stevens, Omar Sy, Karen Gillan, Bradley Whitford és Colin Woodell.
Ciprus (görögül: Κύπρος [Kíprosz], törökül: Kıbrıs) állam, hivatalos nevén a Ciprusi Köztársaság (görögül: Κυπριακή Δημοκρατία [Kipriakí Dimokratía]; törökül: Kıbrıs Cumhuriyeti) szigetország a Földközi-tenger keleti medencéjében, Törökországtól délre, amely Ciprus szigetén terül el. Szicília és Szardínia után a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetén található. Míg a sziget földrajzi szempontból Ázsiához tartozik (mivel az ázsiai kontinentális talapzaton található), addig az ország kulturális és politikai szempontból is Európa része.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.
A Csupasz pisztoly (eredeti cím: The Naked Gun) 2025-ös amerikai akció filmvígjáték, amelyet Dan Gregor, Doug Mand és Akiva Schaffer forgatókönyvéből Schaffer rendezett. A Csupasz pisztoly 33 1/3 – Az utolsó merénylet (1994) folytatása, valamint a Csupasz pisztoly-franchise negyedik filmje. A főbb szerepekben Liam Neeson, Pamela Anderson, Paul Walter Hauser, Kevin Durand és Danny Huston látható.
Horvátország (hivatalosan Horvát Köztársaság, horvátul: Republika Hrvatska) délkelet-európai állam a Balkán-félszigeten. Északnyugatról Szlovénia, északról Magyarország, keletről Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina, délkeleten pedig egy rövid szakaszon Montenegró határolja. Délnyugaton az Adriai-tenger alkotja természetes határát.
Szingapúr, hivatalosan a Szingapúri Köztársaság (egyszerűsített kínai írással: 新加坡共和国, tamilul: சிங்கப்பூர் குடியழுத்து, malájul: Republik Singapura), független ország, törpeállam Ázsia délkeleti részén. Az ország főszigetét északról a 900–1500 méter széles Johori-szoros választja el Malajziától. A sziget déli részét a Malaka-szoros hullámai mossák, amelyben közel 60 kis sziget áll szingapúri fennhatóság alatt.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
A Balaton (költői nevén: „a magyar tenger”, becenevén: Balcsi, németül: Plattensee, latinul: Lacus Pelso) egy tó a Dunántúlon, Közép-Európa legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme. Könnyen felmelegedő, sekély vize kiválóan alkalmassá teszi a fürdésre és sportolásra, élővilága rendkívül gazdag, a táj változatos vulkanikus kúpjaival sok tekintetben egyedi. Típusa geológiailag a Velencei-tóhoz hasonlóan tektonikus eredetű, sekély vizű ároktó.
A napfogyatkozás csillagászati jelenség, amelynek során a Hold a megfigyelő számára részben vagy egészen eltakarja a Napot. Napfogyatkozás akkor jön létre, amikor a Hold pontosan a Föld és a Nap közé kerül, azaz újholdkor. De nem minden újholdkor, hanem csak akkor, ha a Föld körüli pálya leszálló vagy felszálló csomópontjában van éppen újholdkor a Hold.
kutatócsoportjának munkatársa, a Space for Earth Alapítvány alapító tagja. Leghíresebb kísérleti programja az űrutazás során az Interferon volt, de a Dóza kísérletben részt vevő, a KFKI által gyártott Pille sugárdózismérő is rendkívül sok eredményt hozott a későbbi kutatások számára országunknak. Tevékenységével nemzetközi elismerést vívott ki Magyarországnak, és mind a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében.
A Macskafogó 1986-ban bemutatott magyar–NSZK–kanadai animációs bűnügyi filmvígjáték és sci-fi, amelyet Ternovszky Béla rendezett, producere Kunz Román volt. A forgatókönyvet Nepp József írta, a zenéjét Deák Tamás szerezte. A mozifilm a Pannónia Filmstúdió gyártásában készült és a MOKÉP forgalmazásában jelent meg.