A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
A palindrom vagy (régiesebb elnevezéssel) palindróma a szójátékoknak, azon belül is az anagrammáknak az egyik fajtája. Kétféle értelemben használatos: (a szűkebb, eredeti értelemben) olyan szó vagy szókapcsolat, amely visszafelé olvasva is ugyanaz, (tágabb értelemben) olyan szó vagy szókapcsolat, amely visszafelé olvasva is értelmes (bár nem azonos az eredetivel). A betűk tagolásának természetesen nem kell megegyeznie, és sokszor a rövid vagy hosszú magán- és mássalhangzók különbségét, valamint a kiejtett hangok szabályos rögzítését (például „haggya”) is figyelmen kívül hagyják.
A Balaton Park Circuit egy magánfinanszírozásban megépült 4,115 km hosszú motorversenypálya, amely Balatonfőkajár közelében található, Budapesttől körülbelül 85 km-re délnyugatra, nem messze a Balatontól. A pályát úgy tervezték, hogy regionális és nemzetközi versenyeket is tudjon fogadni. Tíz év előkészítés és építkezés után 2023.
Velencei vagy Orseolo Péter (németül: Peter Orseolo, olaszul: Pietro Orseolo; Velence, 1010 vagy 1011 – Székesfehérvár, 1046 vagy 1059. augusztus 30.) Magyarország királya 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. Apja Orseolo Ottó velencei dózse, anyja I. (Szent) István nővére, kinek neve pontosan nem azonosított, de talán Ilona.
Az Állati elmék (Un animal doué de raison) Robert Merle Goncourt-díjas francia író 1967-ben írt műve, az utópisztikus „állatregény”, a tudományos- (science-fiction) és politikai-fikció (politics-fiction) keveréke. A történet „a realitás és az álomvilág mezsgyéjén játszódik”, az állat és az ember, a kutató és a munkáját finanszírozó hatalom – jelen regényben az állam – viszonyát, valamint az állatokkal kísérletező ember felelősségét, és céljainak erkölcsi tartalmát tanulmányozza. Az Állati elmék az író legismertebb, legolvasottabb műve, amelyben „az emberiség jövőjéért érzett aggodalmait fejezi ki.
Mózes (egyiptomiul, latin betűkkel: Mosze, jelentése: „fia valakinek”, „gyermek”; héberül: משה, latinosan: Moyses) az egyik legismertebb bibliai alak. A judaizmus, a kereszténység, az iszlám és több kisebb vallás nagy prófétája. A hagyomány (Biblia) szerint Isten (JHVH) a saját ujjával írta neki és a népnek a Tízparancsolatot, továbbá lediktálta az ún.
Az Angyalbőrben 1990-től 1991-ig vetített magyar televíziós filmsorozat, amelyet 1988-tól 1989-ig forgattak Budapesten, Budaörsön, Csobánkán, Zsámbékon és Pilisborosjenőn. A vígjáték-sorozat a vasbogdányi laktanya egyik szakaszának életét mutatja be a rendszerváltás idején. Magyarországon az akkor MTV-nek hívott m1 vetítette először a televízióban 1990.
A holló (eredeti cím: The Crow) 2024-ben bemutatott amerikai gótikus szuperhősfilm, amelyet Zach Baylin és William Schneider forgatókönyvéből Rupert Sanders rendezett James O’Barr azonos című képregénye alapján. A holló-filmsorozat rebootja, valamint a franchise ötödik filmje. A főbb szerepekben Bill Skarsgård, FKA Twigs és Danny Huston látható.
Philadelphia – Az érinthetetlen
A Philadelphia – Az érinthetetlen (eredeti cím: Philadelphia) 1993-ban bemutatott amerikai filmdráma Jonathan Demme rendezésében, Tom Hanks és Denzel Washington főszereplésével. A film elsődlegesen a homoszexuális emberek negatív megítélését mutatja be, mely rendszerint társadalmi kirekesztettségben nyilvánul meg.
Magyarország Tortája (másként: Országtorta, Az ország tortája), Magyarország „születésnapi tortája”, amelyet minden évben, a magyar államiság megszületésének szimbolikus napján, az augusztus 20-i ünnepségek alatt mutatnak be Budapesten, valamint az ország több száz cukrászdájában. Ez egy olyan születésnapi torta, amelyet nem egyszer vágnak fel egy helyen, hiszen a győztes tortákat egész évben országszerte mindenki meg tudja venni és meg tudja kóstolni az ország cukrászdáiban. A Magyarország Tortája gasztronómiai verseny győztes tortáinak bemutatása és kóstolása rendszeresen az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségek „Magyar Ízek Utcája” elnevezésű kísérőrendezvényén történik.
A koppányi aga testamentuma (regény)
A koppányi aga testamentuma Fekete István első regénye. 1937-ben az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság regénypályázatán I. díjat nyert a regény.
A koppányi aga testamentuma (film)
A koppányi aga testamentuma 1967-ben Fekete István azonos című regényéből készült magyar ifjúsági kalandfilm.
Az Egészséges erotika 1986-ban bemutatott fekete-fehér magyar filmvígjáték, melynek rendezője, forgatókönyvírója, zeneszerzője és vágója Tímár Péter. A főbb szerepekben Rajhona Ádám, Koltai Róbert és Haumann Péter látható. A film egy vidéki ládagyárban (a filmben: „ladagyár”) játszódik a Kádár-korszak végén, ahol a gyár vezetője és az üzemi tűzoltó ipari kamerát helyez el a női öltözőben.
A Csongor és Tünde Vörösmarty Mihály 1830-ban írott drámai költeménye. A pesti cenzúra nem engedélyezte a mű kiadását, ezért írója Székesfehérvárott, egykori gimnáziumi oktatója, Szabó Krizosztom segítségével adta ki művét, Számmer Pál betűivel, 500 példányban 1831 tavaszán. A szerző életében nem adták elő.
Nemzetközi gépkocsijelek listája
Ez a szócikk a nemzetközi gépkocsijeleket tartalmazza betűrendben. Az alábbi jelölések a gépjárművek hátsó részén találhatóak. Az utóbbi néhány évben azonban (főleg Európában) ezek a jelzések megjelentek a rendszámtáblákon is.
Fucsovics Márton (Nyíregyháza, 1992. február 8. –) magyar hivatásos teniszez Első edzője, Gyuricsku Enikő elmondása szerint Fucsovics igen alacsony termetű kisfiú volt, s emiatt majdnem eltanácsolták a nyíregyházi teniszklubban kezdődő tanfolyamról, mondván, egy év múlva talán majd befér a hét-nyolc évesek közé.
2025-ös gyorsasági kajak-kenu világbajnokság
A 2025-ös gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot Olaszországban, Milánó városában rendezték meg 2025. augusztus 20. és 24.
A Neveletlen hercegnő (eredeti cím: The Princess Diaries) 2001-es amerikai vígjáték, ami Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója című ifjúsági regénysorozatán alapul. Gina Wendkos forgatókönyvéből Garry Marshall rendezte. A történet egy amerikai tinédzserről szól, akiről kiderül, hogy egy királyság trónjának várományosa.
A bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz, kriptovaluta, amelyet 2009. január 3-án egy ismeretlen (fórumos nevén Satoshi Nakamoto) bocsátott ki, közvetlenül a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság után. Az elnevezés vonatkozik továbbá a fizetőeszközt kezelő nyílt forráskódú szoftverre, és az azzal létrehozott elosztott hálózatra is.
A szépség és a szörnyeteg (film, 2017)
A szépség és a szörnyeteg (eredeti cím: Beauty and the Beast) egy 2017-ben bemutatott egész estés amerikai romantikus fantasyfilm, amelyet Bill Condon rendezett, és a Walt Disney Pictures készített. A forgatókönyvet Stephen Chbosky és Evan Spiliotopoulos írta, a zenéjét Alan Menken szerezte, a producerei David Hoberman és Todd Lieberman. A film az 1991-ben bemutatott animációs film modern élőszereplős feldolgozása, mely alapjául Jeanne-Marie Leprince de Beamunt azonos című tündérmeséje szolgál.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
Az Alien: Föld (eredeti cím: Alien: Earth) 2025-ben bemutatott amerikai televíziós sci-fi horrorsorozat, melyet Noah Hawley alkotott meg. Az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál előzménytörténete, két évvel a film cselekménye előtt játszódik. A főbb szerepekben Sydney Chandler, Alex Lawther, Essie Davis, Samuel Blenkin, Babou Ceesay, Adarsh Gourav és Timothy Olyphant látható.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
Gyorsaságimotoros-világbajnokok listája
A FIM MotoGP bajnokainak listája 1949-től év és géposztály szerint csoportosítva. Az 1968-as szezon után a FIM a maximális sebességfokozatok számát 6-ra, a 125 cm³-es és 250 cm³-es kategóriákban a hengerek számát 2-re, a 350 cm³-es és 500 cm³-es kategóriákban 4-re korlátozta. Az 1982-es versenyszezon után a 350 cm³-es géposztály versenyét megszüntették.
Ukrajna (ukránul: Україна, IPA: ) kelet-európai állam. Keletről és északkeletről Oroszország, északnyugatról Fehéroroszország, nyugatról Lengyelország, Szlovákia és Magyarország, délnyugatról Románia és Moldova, délről pedig a Fekete-tenger és az Azovi-tenger határolja. Fővárosa és legnépesebb városa Kijev.
Wednesday (televíziós sorozat)
A Wednesday 2022-től vetített amerikai krimi- és horrorvígjáték-sorozat, amelyet Tim Burton rendezett és Alfred Gough és Miles Millar alkotott Charles Addams Az Addams Familyje alapján. A főbb szerepekben Jenna Ortega, Gwendoline Christie, Riki Lindhome, Jamie McShane és Hunter Doohan látható. Az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon 2022.
Spotlight – Egy nyomozás részletei
Spotlight – Egy nyomozás részletei (eredeti cím: Spotlight) 2015-ben bemutatott amerikai életrajzi filmdráma, melyet saját és Josh Singer forgatókönyvéből Tom McCarthy rendezett. A főbb szerepekben Mark Ruffalo, Michael Keaton, Rachel McAdams, John Slattery, Stanley Tucci, Brian d'Arcy James, Liev Schreiber és Billy Crudup látható. Az Amerikai Egyesült Államokban 2015.
Horvátország (hivatalosan Horvát Köztársaság, horvátul: Republika Hrvatska) délkelet-európai állam a Balkán-félszigeten. Északnyugatról Szlovénia, északról Magyarország, keletről Szerbia, valamint Bosznia-Hercegovina, délkeleten pedig egy rövid szakaszon Montenegró határolja. Délnyugaton az Adriai-tenger alkotja természetes határát.
A Magyar vándor egy 2004-es magyar filmvígjáték, Herendi Gábor rendezésében. A film címe egy szójáték, amely Magyar Zoltán tornász híres lólengéselemére, a róla elnevezett Magyar-vándorra utal. Ez abból ered, hogy a hét vezér közül a Tas karakterét alakító Szabó Győző mindig kicsúszott a nyeregből és a nevezetes mozdulatsorra hasonlító mutatványt produkált.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
Országok autójelének és doménnevének listája
Ezen cikk az országok autójeleinek és domainneveinek listáját tartalmazza betűrendben.
Sztevanovity Zorán (szerbül Зоран Стевановић, illetve Zoran Stevanović, a magyar könnyűzenei életben gyakran csak Zorán; Belgrád, 1942. március 4. – ) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas szerb származású magyar előadóművész, énekes, gitáros, zeneszerző; Sztevanovity Dusán dalszövegíró, zeneszerző bátyja.
Oviedo (asztur-leóni nyelven Uviéu) város Spanyolországban, az Asztúriai hercegség fővárosa. Kereskedelmi, adminisztratív és vallási központ, továbbá egyetemi város. A városban székel az Asztúriai Nyelvi Akadémia (Academia de la Llingua Asturiana), amelyet 1980-ban hoztak létre az asztúriai nyelv szabályozására és védelmére.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
Magyarország legnagyobb települései lakónépesség szerint
Az alábbi lista Magyarország 50 legnagyobb lakónépességű települését sorolja fel a 2022. évi népszámlálás és a 2024. évi becsült népesség adatai alapján, a településhatárokon belüli lakosságszám, terület és népsűrűség feltüntetésével.