A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
A Ballon d’Or, vagyis az Aranylabda az európai labdarúgás egyéni trófeája, melyet a legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgó kaphat meg. A díjat 1956-ban alapította a francia labdarúgó szaklap, a France Football Gabriel Hanot, Jacques Ferran, Jacques Goddet és Jacques de Ryswick újságírók kezdeményezése alapján. A választás szabályai az idők folyamán változtak, 1995 óta az Európában játszó labdarúgók is megkaphatják, vagyis nem számít, hogy milyen nemzetiségűek, csak európai csapatnál legyenek leigazolva, 2007-ben pedig kiterjesztették valamennyi labdarúgóra.
A rikiki (ismert még rikitiki és amerikai bridge néven is) nevű kártyajátékot francia kártyával játszhatja akár 6-10 fő is, amennyiben több pakli kártyát használunk fel, ám a játéknak vannak más változatai is. Hagyományosan négyen játsszák. A rikiki neve a hagyományos szabályból ered, miszerint az osztó ri-ki-ki vezényszavára mindenki egyszerre, az ujjain mutatja tippelt ütéseinek számát.
A Class FM magyarországi, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi rádió volt, 2016-tól 2018-ig internetes rádióadó. Adását 2009. november 19-én kezdte meg, miután tulajdonosai győztesen kerültek ki az ORTT által a korábban a Danubius Rádió által használt frekvenciacsomag használatára kiírt pályázatból.
Sztárban sztár (tizenegyedik évad)
A Sztárban sztár című zenés show-műsor tizenegyedik évada 2025. szeptember 7-én vette kezdetét a TV2-n. 2025.
A magyar ábécé a magyar nyelv írására használatos ábécé, amely 42 latin betűből áll: Ismeretes továbbá az úgynevezett kiterjesztett magyar ábécé is, amely 44 betűs, ami tartalmazza a DZ, DZS úgy nevezett kettős hangzókat. Mondat elején és tulajdonnevekben a két- és háromjegyű betűknek mindig csak az első eleme lesz nagybetűs (mozaikszókban viszont mindegyik elemük nagybetűs, ahogy természetesen végig nagybetűs szövegben is az). A betűk megnevezése/olvasása a következő: a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef/eff, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el/ell, elipszilon/ellipszilon, em/emm, en/enn, eny/enny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er/err, es/ess, esz/essz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé, dupla vé, iksz, ipszilon, zé, zsé.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
Az Esterházy család (más írásmóddal Eszterházy, latinul: Familia Estoras), a Salamon nemzetségből eredő hercegi és grófi ranggal rendelkező régi magyar főnemesi család, amely a 17. századtól meghatározó szereppel bírt a magyar történelem során. A család tagjai olyan magas rangú személyek voltak mint Esterházy Miklós és Esterházy Pál nádorok, Esterházy Imre esztergomi érsek, Esterházy József országbíró, Esterházy „Fényes” Miklós József, aki többek között Joseph Haydn mecénása is volt, továbbá Esterházy Pál Antal a király személye körüli miniszter 1848-ban a Batthyány-kormányban, valamint Esterházy Móric magyar miniszterelnök és Esterházy Péter Kossuth-díjas magyar író is.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
Albert Flórián (labdarúgó, 1941)
Albert Flórián (Hercegszántó, 1941. szeptember 15. – Budapest, 2011.
A Kötéltánc (eredeti cím: The Walk) 2015-ben bemutatott amerikai életrajzi filmdráma, melyet Robert Zemeckis és Christopher Browne forgatókönyvéből Robert Zemeckis rendezett. A főbb szerepekben Joseph Gordon-Levitt, Ben Kingsley, Charlotte Le Bon, James Badge Dale és Clément Sibony látható. A film zenéjét Alan Silvestri szerezte.
Nyerő Páros (televíziós műsor)
A Nyerő Páros az RTL valóságshow műsora, melyben hazai hírességek versenyeznek. A verseny idejére nyolc vagy kilenc pár költözik be Villa Malom Luxury Resort Pusztazámor villájába, hogy különböző ügyességi és elméleti vetélkedőkön vegyenek részt és megküzdjenek a Nyerő Páros címért. A műsor az izraeli Power Couples hazai adaptációja.
A Sztárbox magyar, televíziós ökölvívó-gálaműsor. A műsorban sztárok bokszolnak egymással. Az első két évad egy-egy adásból állt, ahol az egyes celebritások a ringben rendezték le személyes – vélt vagy valós – nézeteltéréseiket, míg a – csaknem húsz évvel később sugárzott – harmadik évadban többadásos-továbbjutásos rendszerre váltott a formátum.
2025-ös Formula–1 világbajnokság
A 2025-ös Formula–1 világbajnokság sorrendben a 76. Formula–1-es szezon lesz. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezi és bonyolítja le.
1995-ös UEFA-bajnokok ligája-döntő
Az 1995-ös UEFA-bajnokok ligája-döntő az európai labdarúgó-klubcsapatok legrangosabb tornájának 3., jogelődjeivel együttvéve a 40. döntője volt. A mérkőzést 1995.
Papp László Budapest Sportaréna
A Papp László Budapest Sportaréna, röviden Budapest Sportaréna vagy gyakran csak Aréna egy többcélú fedett sportcsarnok Budapesten. Ez az ország második legnagyobb sportkomplexuma a szintén a fővárosban található MVM Dome után. Papp László magyar ökölvívóról kapta a nevét.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, rövidítve: MTVA a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
A Raymond Kopa-díjat a France Football francia labdarúgó-szaklap alapította és adja át 2018 óta. A díjat az Európában játszó legtehetségesebbnek vélt 21 év alatti labdarúgó kaphatja meg az adott évben a korábbi neves labdarúgókból összeállított zsűri szavazata alapján. A France Football előzetesen egy tíz nevet tartalmazó listát tesz közzé, amelyet az európai sportújságírók állítanak össze.
Málta (máltaiul: Malta, angolul: Malta), hivatalos nevén Máltai Köztársaság (máltaiul: Repubblica ta’ Malta, angolul: Republic of Malta) szigetország Dél-Európában, a Földközi-tengeren. Egy szigetcsoportból áll Olaszország és Líbia között. Az olasz Szicíliától 80 km-re délre, Tunéziától 284 km-re keletre, Líbiától pedig 333 km-re északra található.
A Mikojan–Gurjevics MiG–31 (Микоян–Гуревич МиГ–31) negyedik generációs, kétüléses, két hajtóműves, nehéz elfogó vadászrepülőgép, melyet a MiG–25-ből a Szovjetunióban fejlesztettek ki, elsősorban a gyér repülőtér-hálózattal rendelkező szibériai és távol-keleti területek védelmére. Avionikája a korszak többi szovjet repülőgépéhez képest fejlett, Zaszlon (Заслон, Pajzs) típusú rádiólokátora a világon elsőként szolgálatba állított olyan elektronikus sugárnyaláb-eltérítésű repülőgép-fedélzeti rádiólokátor, amely egyszerre négy rakétát tud a célra rávezetni. A sorozatban gyártott utolsó 50–60 repülőgép a levegőben utántölthető.
A vérvád a szokásos elnevezése a zsidók ellen emelt azon vádnak, hogy keresztény gyermekeket meggyilkolnak és vérüket rituális célokra, különösen a húsvéti (pészah) kovásztalan kenyér (mácah vagy macesz) sütésére felhasználják. A vérvád keletkezése az ókorban dívó emberáldozatokra, valamint azon ősrégi babonás hitre vezetendő vissza, mely jóslásra, boszorkányságra és kuruzslásra használta a csodaerővel felruházott embervért. A zsidók szent könyve, a Héber Biblia, Ábrahámtól kezdődően megtiltotta az emberáldozatot, helyette állatáldozatokat írt elő.
Be–12 Csajka (magyarul Sirály) szovjet tengerészeti repülőgép, repülőcsónak, amelyet elsősorban tengeralattjárók felderítésére fejlesztett ki a Berijev tervezőiroda a Be–6 alapján. NATO-kódneve Mail, amit a MAD-tüske (mágnesesanomália-detektor) után kapott. Napjainkban már csak néhány darab áll szolgálatban az Orosz Haditengerészetnél és az Ukrán Haditengerészetnél.
Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.