A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
A trianoni béke vagy békeszerződés vagy békediktátum a történelmi Magyarország I. világháború utáni fölosztását rögzítette a nemzetközi jog számára értelmezhető dokumentumban, a Párizs környéki békeszerződések egyik elemeként. A békekötés meghatározta Magyarország új határait, azok között megszüntette az ország közvetlen katonai fenyegetettségét és sok kis multinacionális állam létrejöttét véglegesítette az Osztrák–Magyar Monarchia magyarországi részén. Az eseménynek meghatározó gazdasági és kulturális hatásai lettek.
Jeszenszky Géza (külügyminiszter)
Jeszenszky Géza (Budapest, 1941. november 10. –) magyar történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata.
A nemzeti összetartozás napja – a 2010. évi XLV. törvénybe foglalt hivatalos nevén: Nemzeti Összetartozás Napja – az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatott törvénybe az Országgyűlés.
A parajdi sóbánya az erdélyi Parajd közelében található. A parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka, a sótömb maga 1,2 km × 1,4 km átmérőjű, enyhén ellipszis alakú és 2700 méter mélységben gyökerezik. Több száz jövő-év kibányászható sóját rejti magába, és ezzel Erdély gazdagságának egyik legjelentősebb kincsesládája.
Nemzeti Együttműködés Rendszere
Az Orbán-rendszer, önelnevezése szerint Nemzeti Együttműködés Rendszere (röviden: NER) az Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt kiépült politikai-gazdasági rendszer, mely 2010 óta áll fenn. A második Orbán-kormány szerint a 2010-es országgyűlési választáson új társadalmi szerződés köttetett, amellyel egy új rendszer megalapításáról döntöttek, a NER ennek a megnevezése. Orbán Viktor a 2010-es országgyűlési választásnak a Fidesz-KDNP pártszövetség által nagy többséggel megnyert második fordulója után jelentette be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megszületését.
Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.
2025-ös FIFA-klubvilágbajnokság
A 2025-ös FIFA-klubvilágbajnokság a klubvilágbajnokság 21. kiírása. A klubvilágbajnokságot az Egyesült Államokban játsszák 2025 júniusában és júliusában, mint a 2026-os világbajnokság előeseménye.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
A Class FM magyarországi, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi rádió volt, 2016-tól 2018-ig internetes rádióadó. Adását 2009. november 19-én kezdte meg, miután tulajdonosai győztesen kerültek ki az ORTT által a korábban a Danubius Rádió által használt frekvenciacsomag használatára kiírt pályázatból.
Az első világháború – avagy a kortársak megnevezése alapján a nagy háború – egy négy évig tartó világméretű katonai konfliktus volt a 20. század elején, 1914 és 1918 között. A háborúban részt vett Európa csaknem összes állama, az Orosz Birodalom, Japán, az Oszmán Birodalom és az utolsó másfél évében az Egyesült Államok és számos kisebb állam is.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
2024–2025-ös UEFA Nemzetek Ligája
A 2024–2025-ös UEFA Nemzetek Ligája a negyedik UEFA Nemzetek Ligája lesz, amely az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna, amelyen az UEFA-tagsággal rendelkező 54 ország felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjai vehetnek részt.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
Kincsvadászok (televíziós műsor)
A Kincsvadászok műtárgyak kereskedésével foglalkozó tévéműsor, amely 2024. január 22-én indult a TV2-n A német Bares für Rares (angolul: Cash or Trash) című műsor formátumán alapszik.
Mirra Alekszandrovna Andrejeva
Mirra Alekszandrovna Andrejeva (a nemzetközi szakirodalomban: Mirra Andreeva) (Krasznojarszk, Oroszország, 2007. április 29. –) párosban olimpiai ezüstérmes orosz hivatásos teniszezőnő.
The Last of Us (televíziós sorozat)
A The Last of Us 2023-tól vetített amerikai poszt-apokaliptikus drámasorozat, amelyet Craig Mazin és Neil Druckmann alkotott, a 2013-as azonos című videójáték alapján. A főbb szerepekben Pedro Pascal, Bella Ramsey látható. Az Amerikai Egyesült Államokban 2023.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
A ChatGPT (Generative Pre-trained Transformer) az OpenAI mesterséges intelligencia (MI) kutató laboratórium által kifejlesztett chatbot, mely a felhasználókkal való folyamatos kommunikáció automatizálása során értelmezőmodelleket használ, melyek segítségével a bevitt információkat azonnal interaktívan kezeli. A ChatGPT-t 2022. november 30-án mutatták be prototípusként és pozitív fogadtatásban részesítette mind a szakma, mind a közönség.
2026-os labdarúgó-világbajnokság
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság a 23. világbajnokság lesz, melyet 2026-ban az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen rendez, 16 városban. Az Egyesült Államokban 60 mérkőzést fognak tartani, míg a szomszédos Kanadában és Mexikóban pedig tízet-tízet.
Az UEFA Nemzetek Ligája (eredeti nevén: UEFA Nations League) az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna, amelyen az UEFA-tagországok felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjai vehetnek részt. A torna elindításáról 2014. március 27-én döntött az UEFA. Az esemény elsősorban a barátságos mérkőzéseket kívánja helyettesíteni.
A Hunyadi (stilizálva HUNYADI, nemzetközi címe: Rise of the Raven, német cím: Hunyadi – Aufstieg zur Macht) 2025-ben bemutatott magyar–osztrák életrajzi történelmi sorozat. A produkció Bán Mór azonos című regénysorozata alapján készült, a tévésorozat vezető írója Lengyel Balázs volt. A főbb szerepekben Kádár L. Gellért mint a címszereplő Hunyadi János, Rujder Vivien, Törőcsik Franciska, Mátray László és Fekete Ernő látható.
Erdély (románul Transilvania vagy Ardeal, németül Siebenbürgen vagy Transsilvanien, latinul Transsilvania vagy Transsylvania, erdélyi szász nyelven Siweberjen, törökül Erdelistan) földrajzi-történeti-politikai alakulat Közép-Európában, a Kárpát-medence keleti részén, a mai Románia területén. Ma már csak történelmi hagyományai, sajátos kultúrája és a regionális identitás miatt tekinthető önállónak. Tágabb értelemben az Erdély vagy jelenkori Erdély elnevezés alatt ma többnyire Románia egész nyugati részét értjük, de nem mint egységes tartományt, hanem csak mint 16 megye összességét.
Magyarország kormányfőinek listája
Magyarországon 1848-ban a 12 pont második követelése volt a felelős kormány (a mai szóhasználattól eltérően minisztérium) felállítása. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én nevezte ki miniszterelnöknek gróf Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt.
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–22. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán a nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd a védőkhöz 12 ezer katonájával időközben csatlakozó Hunyadi János vezetésével, Kapisztrán János 30–35 ezer keresztesével közösen július 21-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket.
Az Etna (szicíliai nyelven Muncibeddu, olaszul Mongibello vagy Etna, latinul Aetna) Európa legmagasabb aktív vulkánja Szicília északkeleti részén Catania és Messina között található, a sziget keleti partján. A tűzhányó területe 1200 km², kerülete a hegy lábánál 135 km. 2018-ban még csak 3326 méter volt a magassága; mely 2024 szeptemberében már elérte a 3403 métert, köszönhetően a Voragine kráter peremén felhalmozódott vulkáni anyagnak.
Antall József (politikus, 1932–1993)
Ifjabb Antall József (Pestújhely, 1932. április 8. – Budapest, 1993.
2026-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság-selejtezői döntenek arról, hogy mely 45 csapat jut ki a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra a rendező Egyesült Államok, Kanada és Mexikó mellett.
A csíksomlyói búcsú a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált[forrás?]. A magyar katolikus és keresztény hívők által minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében megtartott búcsú az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában és szabadtéri szentmise a közeli Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. A római katolikus egyház hívei Csíksomlyón teljes búcsút nyerhetnek, ugyanis az a bűneit megvalló és bűnbánatot tanúsító hívő, aki a gyónás szentségének kegyelmi állapotában meglátogatja a kegyhelyet és ott meghallgatja a szentmisét, az elnyeri a bűnei megbocsátása után visszamaradt büntetések teljes elengedését is.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.
Mesterséges intelligenciának (MI vagy AI – az angol artificial intelligence-ből) egy gép, program vagy mesterségesen létrehozott tudat által megnyilvánuló intelligenciát nevezzük. A fogalmat legtöbbször a számítógépekkel társítjuk. A köznapi nyelvben több külön jelentésben használják: A mesterségesen létrehozott tárgy állandó emberi beavatkozás nélkül képes legyen válaszolni környezeti behatásokra (automatizáltság) – az egyszerű szoftverágens ilyen; A mesterségesen létrehozott tárgy képes legyen hasonlóan viselkedni, mint egy természetes intelligenciával rendelkező élőlény, még ha az azonos viselkedés mögött eltérő mechanizmus is húzódik meg (TI szimuláltság – ilyen értelemben beszélhetünk pl.
Málta (máltaiul: Malta, angolul: Malta), hivatalos nevén Máltai Köztársaság (máltaiul: Repubblica ta’ Malta, angolul: Republic of Malta) szigetország Dél-Európában, a Földközi-tengeren. Egy szigetcsoportból áll Olaszország és Líbia között. Az olasz Szicíliától 80 km-re délre, Tunéziától 284 km-re keletre, Líbiától pedig 333 km-re északra található.
Magyarország legnagyobb települései lakónépesség szerint
Az alábbi lista Magyarország 50 legnagyobb lakónépességű települését sorolja fel a 2022. évi népszámlálás és a 2024. évi becsült népesség adatai alapján, a településhatárokon belüli lakosságszám, terület és népsűrűség feltüntetésével.
A Kis-Küküllő (románul: Târnava Mică, németül: Kleine Kokel) folyó Erdélyben. A Kis- és a Nagy-Küküllő összefolyásából kialakuló Küküllő folyó Balázsfalva közelében egyesül és Mihálcfalva mellett torkollik a Marosba. A nevében szereplő küküllő korai török eredetű szó, mely az avarok révén került a magyar nyelvbe, és jelentése kökényes.
Az Amerikai Egyesült Államok, gyakran Egyesült Államok, a köznyelvben egyszerűen Amerika (angolul: United States of America, United States, USA, kiejtés: /jʊˈnaɪtəd steɪts ʌv əˈmɛɹ̠ɪkə/) független szövetségi köztársaság, amely ötven tagállamot és egy szövetségi kerületet foglal magában. Az ország Észak-Amerika középső részén terül el, ahol negyvennyolc állama és a fővárosi kerülete fekszik a Csendes- és az Atlanti-óceán között, északról Kanada és délről Mexikó által határolva. Alaszka állam a kontinens északnyugati részén található Kanada és a Bering-szoroson keresztül Oroszország között, míg Hawaii állam egy szigetcsoport a Csendes-óceán közepén.
A besúgó egy Szentgyörgyi Bálint által megalkotott, 2022-ben bemutatott magyar fejlesztésű televíziós drámasorozat. A főbb szerepekben Váradi Gergely, Patkós Márton, Szász Júlia, Lengyel Benjámin és Varga Ádám látható. Az epizódokat Szentgyörgyi Bálint írta, valamint Szentgyörgyi Bálint, Mátyássy Áron és Miklauzic Bence rendezte.
A nekrofília, más néven nekrofilizmus, nekrolagnia, tanatofília szexuális vonzódás holttestekhez vagy aktus, amely holttestekkel történik. Rosman és Resnick 34 nekrofíliaesetet vizsgált meg, amelyek leírják az egyének motivációit: a felmérésből kiderül, hogy ezek az egyének egy ellen nem szegülő és vissza nem utasító partnerre vágynak (esetek 68%-a), romantikus partnerrel való egyesülésre vágynak (esetek 21%-a), holttestekhez szexuálisan vonzódnak (esetek 15%-a), vigasztalás vagy elszigeteltség érzéseinek leküzdésére vágynak (esetek 15%-a), vagy az áldozat feletti diadalmat élik át (12%-a).
Az úgynevezett holokauszttagadás, vagy ahogy hívei nevezik, a holokausztrevizionizmus (közkeletű elnevezése még negacionizmus) a közelmúlt történelmének olyan szemlélete, miszerint a zsidóság ellen a második világháborúban elkövetett népirtás – melyet általában holokauszt néven említenek – nem, vagy nem azon a módon és abban a mértékben történt meg, ahogy a történettudomány általánosan elfogadott tézisei állítják. A holokauszt tagadása annak a hivatalos álláspontnak a tagadását vagy felülvizsgálatát jelenti, amely szerint a náci német kormánynak elhatározott terve volt a zsidóság mint nép fizikai megsemmisítése, illetve hogy ez a tömeggyilkosság úgynevezett haláltáborokban, tömeges kivégzőeszközök felhasználásával, gázkamrákban történt. Ezen kívül ide tartozik annak tagadása, hogy a szisztematikus pusztítás áldozatainak száma hatmillió körüli volt.[forrás?] Mivel a holokauszt a történészek többsége szerint az egyik legjobban dokumentált jelenkori történelmi esemény, tagadói álláspontját többnyire nem tekintik hitelt érdemlőnek.
A borderline személyiségzavar (angolul: borderline personality disorder – BPD) vagy határeseti személyiségzavar, esetleg érzelmileg labilis személyiségzavar főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép/én-identitás instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar. A borderline személyiségzavar főként a neurózisokra, és a szociális fóbiára leggyakrabban a depresszióra, a mániás depresszióra, időnként pszichózisra, valamint ritkán, kisebb mértékben a pszichopátiára emlékeztető (bár mindezeknél enyhébb formában megjelenő) tünetek szélsőséges módon változékony megjelenéséből áll, mely állapotok normál állapotokkal váltakozhatnak. A Borderline personality disorder kifejezést Adolf Stern pszichoanalitikus használta először 1938-ban.
Az aradi vértanúk az a tizenhárom magyar honvédtiszt (12 tábornok és 1 ezredes), akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. Bár ezen honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így, gyakran használva a tizenhárom aradi vértanú, illetve az aradi tizenhármak elnevezést is.