A magyar Wikipédia leglátogatottabb szócikkei, naponta frissítve.Tudj meg többet...
A trianoni béke vagy békeszerződés vagy békediktátum a történelmi Magyarország I. világháború utáni fölosztását rögzítette a nemzetközi jog számára értelmezhető dokumentumban, a Párizs környéki békeszerződések egyik elemeként. A békekötés meghatározta Magyarország új határait, azok között megszüntette az ország közvetlen katonai fenyegetettségét és sok kis multinacionális állam létrejöttét véglegesítette az Osztrák–Magyar Monarchia magyarországi részén. Az eseménynek meghatározó gazdasági és kulturális hatásai lettek.
Jeszenszky Géza (külügyminiszter)
Jeszenszky Géza (Budapest, 1941. november 10. –) magyar történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata.
A Class FM magyarországi, országos lefedettséggel rendelkező kereskedelmi rádió volt, 2016-tól 2018-ig internetes rádióadó. Adását 2009. november 19-én kezdte meg, miután tulajdonosai győztesen kerültek ki az ORTT által a korábban a Danubius Rádió által használt frekvenciacsomag használatára kiírt pályázatból.
A parajdi sóbánya az erdélyi Parajd közelében található. A parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka, a sótömb maga 1,2 km × 1,4 km átmérőjű, enyhén ellipszis alakú és 2700 méter mélységben gyökerezik. Több száz jövő-év kibányászható sóját rejti magába, és ezzel Erdély gazdagságának egyik legjelentősebb kincsesládája.
Hunyadi János (románul: Ioan de Hunedoara; horvátul: Janko Hunjadi; szerbül: Сибињанин Јанко, átírva: Sibinjanin Janko; törökül: حونیادی یانوش, átírva: Hünyadi Yanoş; Kolozsvár, 1407 – Zimony, 1456. augusztus 11.) magyar hadvezér, az ország egyik leggazdagabb földesura, 1446 és 1453 között a Magyar Királyság kormányzója (régense). Több déli vármegye ispánja, valamint erdélyi vajda.
2024–2025-ös UEFA Nemzetek Ligája
A 2024–2025-ös UEFA Nemzetek Ligája a negyedik UEFA Nemzetek Ligája lesz, amely az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna, amelyen az UEFA-tagsággal rendelkező 54 ország felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjai vehetnek részt.
Az UEFA Nemzetek Ligája (eredeti nevén: UEFA Nations League) az Európai Labdarúgó-szövetség által szervezett labdarúgótorna, amelyen az UEFA-tagországok felnőtt férfi labdarúgó-válogatottjai vehetnek részt. A torna elindításáról 2014. március 27-én döntött az UEFA. Az esemény elsősorban a barátságos mérkőzéseket kívánja helyettesíteni.
2026-os labdarúgó-világbajnokság
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság a 23. világbajnokság lesz, melyet 2026-ban az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen rendez, 16 városban. Az Egyesült Államokban 60 mérkőzést fognak tartani, míg a szomszédos Kanadában és Mexikóban pedig tízet-tízet.
2026-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság-selejtezői döntenek arról, hogy mely 45 csapat jut ki a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra a rendező Egyesült Államok, Kanada és Mexikó mellett.
Magyar névnapok listája dátum szerint
Magyarországon szokás a névnap megünneplése a születésnap mellett. Általában egy, néha két főbb névnap van egy napon, és több olyan, melyeket csak a részletesebb naptárak jelölnek. Szökőévben február 24-ével betoldanak egy úgynevezett szökőnapot, ilyenkor ezen a napon nem ünneplünk semmilyen névnapot, az eredetileg február 24–28-a közé eső névnapok pedig egy nappal hátrébb tolódnak.
A Tankcsapda egy magyar rockegyüttes, amelyet 1989 októberében alapított Debrecenben Lukács László gitáros/énekes, Buzsik György dobos és Tóth Laboncz Attila „Labi” basszusgitáros. A zenekar kezdeti punk rock stílusába fokozatosan vegyült bele a hard rock/heavy metal hangzás, amellyel egyre szélesebb közönségréteget sikerült megszólítaniuk. A Tankcsapda egyik legfontosabb védjegyének és népszerűségük kulcsának a mára egyetlen alapító tagként megmaradt Lukács László egyedi dalszövegei számítanak.
Nemzeti Együttműködés Rendszere
Az Orbán-rendszer, önelnevezése szerint Nemzeti Együttműködés Rendszere (röviden: NER) az Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt kiépült politikai-gazdasági rendszer, mely 2010 óta áll fenn. A második Orbán-kormány szerint a 2010-es országgyűlési választáson új társadalmi szerződés köttetett, amellyel egy új rendszer megalapításáról döntöttek, a NER ennek a megnevezése. Orbán Viktor a 2010-es országgyűlési választásnak a Fidesz-KDNP pártszövetség által nagy többséggel megnyert második fordulója után jelentette be a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megszületését.
2025-ös FIFA-klubvilágbajnokság
A 2025-ös FIFA-klubvilágbajnokság a klubvilágbajnokság 21. kiírása. A klubvilágbajnokságot az Egyesült Államokban játsszák 2025 júniusában és júliusában, mint a 2026-os világbajnokság előeseménye.
2026-os magyarországi országgyűlési választás
A 2026-os magyarországi országgyűlési választás a rendszerváltás óta eltelt időszak tizedik általános parlamenti választása lesz Magyarországon 2026-ban.
Budapest Magyarország fővárosa (1892-től 1949-ig a hivatalos megnevezése: ‘székesfőváros’), egyben legnagyobb és legnépesebb települése, jelenleg az Európai Unió 9. legnépesebb városa. Az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, emellett Pest vármegye székhelye is, ugyanakkor nem része annak.
A Barátok közt szereplőinek listája
Ez a szócikk a Barátok közt című televíziós sorozat szereplőit sorolja fel.
Iga Natalia Świątek (kiejtése: ˈiɡa ˈɕfjɔ̃tɛk), (Varsó, 2001. május 31. –) olimpiai bronzérmes, ötszörös Grand Slam-tornagyőztes, világelső lengyel hivatásos teniszezőnő, év végi világbajnok, egyéniben és párosban junior Grand Slam-tornagyőztes, junior Fed-kupa-győztes (2016), párosban ifjúsági olimpiai bajnok (2018).
A nemzeti összetartozás napja – a 2010. évi XLV. törvénybe foglalt hivatalos nevén: Nemzeti Összetartozás Napja – az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatott törvénybe az Országgyűlés.
A csíksomlyói búcsú a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált[forrás?]. A magyar katolikus és keresztény hívők által minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében megtartott búcsú az erdélyi Csíksomlyó kegytemplomában és szabadtéri szentmise a közeli Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben. A római katolikus egyház hívei Csíksomlyón teljes búcsút nyerhetnek, ugyanis az a bűneit megvalló és bűnbánatot tanúsító hívő, aki a gyónás szentségének kegyelmi állapotában meglátogatja a kegyhelyet és ott meghallgatja a szentmisét, az elnyeri a bűnei megbocsátása után visszamaradt büntetések teljes elengedését is.
Kincsvadászok (televíziós műsor)
A Kincsvadászok műtárgyak kereskedésével foglalkozó tévéműsor, amely 2024. január 22-én indult a TV2-n A német Bares für Rares (angolul: Cash or Trash) című műsor formátumán alapszik.
A magyar festők listája a jelentősebb magyar vagy magyar származású festőművészeket sorolja fel. A listában megtalálható valamennyi, a Magyar életrajzi lexikon I–IV. köteteiben (1967–1994) szereplő olyan személy, akinek festőművészeti életművét vagy tevékenységét a lexikon szócikke tárgyalja. Ezeket az életrajzokat az alábbi listában [MÉL.] jelzettel láttuk el.
A Hunyadi (stilizálva HUNYADI, nemzetközi címe: Rise of the Raven, német cím: Hunyadi – Aufstieg zur Macht) 2025-ben bemutatott magyar–osztrák életrajzi történelmi sorozat. A produkció Bán Mór azonos című regénysorozata alapján készült, a tévésorozat vezető írója Lengyel Balázs volt. A főbb szerepekben Kádár L. Gellért mint a címszereplő Hunyadi János, Rujder Vivien, Törőcsik Franciska, Mátray László és Fekete Ernő látható.
Az első világháború – avagy a kortársak megnevezése alapján a nagy háború – egy négy évig tartó világméretű katonai konfliktus volt a 20. század elején, 1914 és 1918 között. A háborúban részt vett Európa csaknem összes állama, az Orosz Birodalom, Japán, az Oszmán Birodalom és az utolsó másfél évében az Egyesült Államok és számos kisebb állam is.
A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–22. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán a nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd a védőkhöz 12 ezer katonájával időközben csatlakozó Hunyadi János vezetésével, Kapisztrán János 30–35 ezer keresztesével közösen július 21-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket.
The Last of Us (televíziós sorozat)
A The Last of Us 2023-tól vetített amerikai poszt-apokaliptikus drámasorozat, amelyet Craig Mazin és Neil Druckmann alkotott, a 2013-as azonos című videójáték alapján. A főbb szerepekben Pedro Pascal, Bella Ramsey látható. Az Amerikai Egyesült Államokban 2023.
Magyarország kormányfőinek listája
Magyarországon 1848-ban a 12 pont második követelése volt a felelős kormány (a mai szóhasználattól eltérően minisztérium) felállítása. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én nevezte ki miniszterelnöknek gróf Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt.
Az Ivan & The Parazol 2010 februárjában alakult budapesti rockegyüttes. Stílusukat alapvetően a 60-as, 70-es évek zenei világának és a kortárs irányzatoknak az ötvözése határozza meg. Dalszövegeiket főként angol nyelven írják, ez alól kivételt jelent a 2021-es Budai Pop nagylemez, melyen tíz magyar nyelvű dal hallható.
Nemzetközi gépkocsijelek listája
Ez a szócikk a nemzetközi gépkocsijeleket tartalmazza betűrendben. Az alábbi jelölések a gépjárművek hátsó részén találhatóak. Az utóbbi néhány évben azonban (főleg Európában) ezek a jelzések megjelentek a rendszámtáblákon is.
A magyar ábécé a magyar nyelv írására használatos ábécé, amely 40 latin betűből áll: Ismeretes továbbá az úgynevezett kiterjesztett magyar ábécé is, amely 44 betűs, mivel tartalmazza a Q, W, X, Y betűket is – melyek a magyar nyelvben családnevektől és idegen szavaktól eltekintve nem szerepelnek: Mondat elején és tulajdonnevekben a két- és háromjegyű betűknek mindig csak az első eleme lesz nagybetűs (mozaikszókban viszont mindegyik elemük nagybetűs, ahogy természetesen végig nagybetűs szövegben is az). A betűk megnevezése/olvasása a következő: a, á, bé, cé, csé, dé, dzé, dzsé, e, é, ef/eff, gé, gyé, há, i, í, jé, ká, el/ell, elipszilon/ellipszilon, em/emm, en/enn, eny/enny, o, ó, ö, ő, pé, kú, er/err, es/ess, esz/essz, té, tyé, u, ú, ü, ű, vé, dupla vé, iksz, ipszilon, zé, zsé. Az ly betű nevének helyesírása nincs rögzítve, az elipszilon vagy ellipszilon mellett más nevei is vannak: ej, ejj, elj, elly, sőt nevezik még ipszilonos jének vagy gyereknyelven akár gólyás jének is.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a magyar állam által elkülönített vagyonkezelő és pénzalap, melynek kezelője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, költségvetését az Országgyűlés hagyja jóvá, tevékenységét a vezérigazgató irányítja. 2011. január 1-jén alakult.